AM: a megszokott színvonalon biztosított az élelmiszer-ellátás Magyarországon

2022. 02. 25., 11:57

Az Agrárminisztérium figyelemmel kíséri az orosz-ukrán háborús helyzetet, szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket – írta a tárca pénteken.

Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, a kormány célja továbbra is a lakosság élelmiszerrel való ellátásának, a mezőgazdasági termeléshez, az állattartáshoz és az élelmiszer-előállításhoz szükséges feltételek, valamint a termelést biztosító szolgáltatások zavartalan biztosítása.

Az agártárca vezetője elmondta, hogy a hazai élelmiszer-ellátást jelentősen nem befolyásoló kereskedelmet folytatunk Ukrajnával, ezért az ott kialakult háborús helyzet miatt ellátási nehézségekkel nem kell számolni. Kifejtette, Ukrajnából például lenmagot, cirokmagot, mézet és takarmányt importálunk. A miniszter kiemelte, a háború közvetett hatásaként azonban számolni lehet például a gabonafélék árának világpiaci emelkedésével, ami Magyarországra is begyűrűzhet.

Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy a tárca figyelemmel kíséri az egyes agrárágazatokat (például a vetőmag-előállítást és forgalmazást, vagy a takarmányozást) érintő hosszabb távú hatásokat, a lehetséges közvetett problémákat folyamatosan vizsgálja.

„A szakmai szövetségektől kérjük, hogy amennyiben bármilyen nehézséget, problémát tapasztalnak, jelezzék felénk. Természetesen indokolt esetben – ahogy az a korábbi nehéz helyzetekben is történt – haladéktalanul megtesszük a szükséges lépéseket – tette hozzá.

Nagy István emlékeztetett, hogy a magyar élelmiszer-termelés kapcsán már többször is bebizonyosodott, hogy erős, stabil ágazat, képes sikeresen venni az akadályokat.

„Az elmúlt években a kormány milliárdokat fordított a magyar agrárium fejlesztésére, többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a biztonságos és folyamatos élelmiszer-ellátást hazánkban” – fejtette ki a közleményben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 22., 14:30
A kkv-szektor két éve tartós alkalmazkodási pályára állt, a kedvezőtlen makrofeltételek közepette a működőképesség fenntartására rendezkedtek be a vállalkozások, amelyek szerint a kiszámíthatatlanság vált az egyik legfőbb problémává saját vállalkozásuk üzletmenetét illetően – derül ki a VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét negyedévente mérő VOSZ Barométer friss kutatásából.
2026. 01. 22., 14:20
Folytatódott a javuló tendencia a hazai nagyvállalatok gazdasági várakozásainak tekintetében – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 utolsó negyedéves kutatási adataiból. 2024 ősze óta egy kisebb kitérőtől eltekintve javuló trendet mutat a főindex, amely tíz pontos javulással már mínusz 3 pontot mutat.
2026. 01. 21., 17:15
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma – amelynek tagjai a CBRE, a Colliers, a Cushman & Wakefield, az Eston International, az iO Partners és a Robertson Hungary – közzétette 2025 negyedik negyedévére vonatkozó irodapiaci összefoglalóját.
2026. 01. 22., 09:05
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről – például laktóz- vagy gluténérzékenységről – szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal – emlékeztet az adóhivatal.
2026-01-22 19:20:00
Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.
2026-01-22 18:05:00
A bajor tulajdonú Sano-Modern Takarmányozás Kft. tízmilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet épít a Csémen meglévő gyára mellett, így megháromszorozza az itt készülő állati táp mennyiségét. A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette – jelentették be a létesítmény január 22-i alapkőletételén.
2026-01-21 19:05:00
Dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese ad tippeket arra, hogy miként lehet a háztartásban keletkezett hulladékot jogszerűen és megfelelően kezelni.

  Rovathírek: HIPA

Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS