Azt már Carrie Bradshaw óta tudjuk, hogy a ruhák, cipők és kiegészítők tárolására nem létezik ideálisabb hely, mint egy gardrób. Ez a csodálatos helyiség, ahol minden egyes alkalommal úgy érezzük magunkat, mintha egy exkluzív butikban nézelődnénk.
A gardrób az a szentély, ahová jól esik belépni és szabadjára engedni a bennünk lapuló stylistot. És ez még csak ízelítő azon érvekből, hogy miért van minden nőnek szüksége egyre.
Könnyedén megtervezhetjük az outfitünket
Legyünk őszinték: egy nő számára nem létezik olyan, hogy túl sok ruha, cipő vagy táska. Ezt a rengeteg holmit pedig tárolni is kell valahol, méghozzá lehetőleg úgy, hogy áttekinthető legyen. Egy átlagos méretű ruhásszekrény erre aligha alkalmas, viszont egy hatalmas gardrób már annál inkább!
Itt a különféle fogasokon, polcokon, fiókokban rendezetten foglalhat helyet minden egyes darab, így sokkal egyszerűbb összeállítani a tökéletes szettet. A végeredmény ellenőrzéséhez persze szükség van egy Home&Style nagyobb méretű tükörre is, ami mondhatni a gardrób kötelező tartozéka. Ha pedig mégsem tetszik, amit látunk, akkor nem kell az egész szekrényt kipakolni, hogy átvariáljuk a megjelenésünket, hisz mindenhez könnyedén hozzáférünk.
Könnyedén csoportosíthatjuk a ruhákat, kiegészítőket
A normál ruhásszekrényekben a legtöbbször ömlesztve kell tárolni a holminkat, hisz egyszerűen nincs elég hely ahhoz, hogy mindent szétválogassunk. Csakhogy amikor idő szűkében vagyunk, egyszerűen lehetetlen gyorsan átnézni az egész ruhatárunkat és kiválogatni a megfelelő darabokat.
Ha azonban van egy tágas gardróbunk, akkor akár színek vagy funkció (pl hétköznapi, alkalmi, téli, nyári stb.) szerint is csoportosíthatjuk a ruhákat és a kiegészítőket, így azonnal tudni fogjuk, hogy melyik polcra vagy fiókba kell majd nyúlnunk, amikor összeállítjuk az öltözékünket.
Sokkal egyszerűbbé válik a „nincs mit felvennem” dilemma megoldása
Minden nőnek jól ismerős az a szituáció, amikor bosszankodva áll a roskadásig telt ruhásszekrénye előtt és fennhangon panaszolja, hogy „már megint nincs egy rongyom sem, amit felvehetnék.”
Holott közel sem ez a helyzet, csupán a kis helyre zsúfolt ruhahalmokat egyszerűen képtelenség átlátni anélkül, hogy kipakolnánk az egészet és széthajtogatva megpróbálnánk összepárosítani a különböző öltözékeket. Ez pedig rengeteg időbe telik, és valljuk be, sokszor kedvünk sincs hozzá, hisz utána még vissza is kell pakolni mindent a helyére.
Egy gardrób viszont segít leszámolni a dilemmával, hiszen jól áttekinthetővé teszi a ruhatárunkkal, így már egy szemrevételezés is elég ahhoz, hogy képzeletben összeállítsuk a szettünket, ezután pedig elég lesz csak a választott darabokat kiszedni a többi közül.
Jut elég hely a többi családtag ruháinak is
Sok férfinek jut az a mostoha sors, hogy a párjával közös ruhásszekrényben csupán egyetlen kispolcnyi hely marad a holmijainak. De ha a nő egy egész gardróbbal rendelkezik, akkor a férfi szabadon garázdálkodhat az egész szekrényben, nem kell mindent egy aprócska helyre zsúfolnia. Jobb a békesség, alakítsatok ki gardróbot ti is!
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.