Várják a jelentkezőket: négyezren szerezhetnek térítésmentesen hivatásos gépjárművezetői jogosítványt

2019. 01. 12., 12:15

Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években – tájékoztatott Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta, a programban résztvevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami a közúti áruszállítás versenyképességét is nagymértékben növelheti.

A gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország egyes területein, bizonyos ágazatokban, munkakörökben munkaerőhiány alakult ki.

A „Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II.” programmal a már dolgozó személyeket célozzák meg, akiknek munkaerő-piaci helyzete képzéssel előmozdítható.

Varga Mihály közölte, továbbra is jelentős az érdeklődés az egyének és a munkáltatók köréből a gépjárművezetői képzésekre. A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a szektor folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell, évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett - húzta alá a tárcavezető.

A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak, ennek megfelelően C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják a tanfolyamok.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt.

A hatósági képzéseket az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg. A program 2022. december 31-ig tart, jelentkezni a www.ofa.hu honlapon lehet. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 10., 12:20
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026. 07. 09., 09:40
Élénkült a vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piac Magyarországon; tavaly 88 tranzakciót zártak, ami 15,8 százalékkal haladja meg az előző évit; szektorszinten az IT-szektor vált a magyar tranzakciós piac legaktívabb területévé – derül ki a Deloitte Magyarország összesítéséből.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS