Változás a hazai SAP élén: távozik posztjáról Ablonczy Balázs

2018. 12. 28., 11:29

Bejelentette távozását az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Ablonczy Balázs saját döntéséből, több mint tíz évnyi sikeres cégvezetés után távozik a társaságtól. Utódja tapasztalt kollégája, Pintér Szabolcs lesz.

Ablonczy Balázs 2008 végén csatlakozott az SAP-hoz, a szoftvervállalat hazai ügyvezető igazgatójaként. Irányítása alatt a cég Magyarország legnagyobb IT vállalatai közé emelkedett, meghaladva a 34 milliárd forintos árbevételt és az 1100 fős munkavállalói létszámot.

Ügyvezetése alatt a vállalat nemcsak az árbevételét, a dolgozói létszámát növelte több mint kétszeresére, de megduplázta piaci részesedését is. Ablonczy Balázs nevéhez fűződik továbbá az új, felhőalapú technológiára építkező üzleti stratégia bevezetése, számos SAP-s beruházás Magyarországra hívása, megvalósítása, a Kormánnyal kötött stratégiai együttműködési megállapodás tető alá hozása, több üzleti díj elnyerése.

A  menedzser az SAP világában is számos díjat kapott, és vezetésével a magyar operáció többször kapta meg a régió legsikeresebb vállalata címet. Az év elejétől a magyar ügyvezetés mellett ő irányította a közép-kelet-európai régió felhőüzletágát is.

„A több mint tíz évnyi, sikeres SAP-s cégvezetés után úgy döntöttem, új kihívásokat keresek a hazai piacon”- mondta Ablonczy Balázs. A vállalatvezető hozzátette: „az évek alatt stabil csapatot tudtam felépíteni, amely továbbviszi az elért eredményeket és a nemzetközi vállalatcsoporton belül szerzett jóhírnevet.”

Ablonczy Balázs (45) a zökkenőmentes átvétel érdekében 2019. január 31-ig segíti az új ügyvezető munkáját.

Házon belül nevezték ki az új vezetőt

Pintér SzabolcsAz SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatói posztját 2019. január 1-től Pintér Szabolcs tölti be. A szakember jól ismeri az üzleti szoftvercég működését, 2007 óta dolgozik a hazai vállalatnál. SAP-s karrierjét presales szakértőként kezdte, majd értékesítőként a ranglétrán egyre feljebb haladva elérte a szektorvezetői pozíciót. E tisztségben az egyik legfontosabb üzletágat vezette, és számos regionális jelentőségű ügyfél megszerzése kapcsolódik a nevéhez. „Gyakran szoktam mondani, hogy minden fejben dől el – ezzel a szemlélettel vágunk neki a 2019-es évnek is. Nagyon örülök a lehetőségnek, és hiszem azt, hogy az SAP Hungary eredményeit, sikereit a jövőben is hozni fogjuk a csapattal” – mondta el Pintér Szabolcs.

A szakember diplomáit a Corvinus, valamint a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Pintér Szabolcs (34) házas, kislánya májusban született, szabadidejét családja körében tölti, és hobbijai közé tartozik az utazás, a futás és a fallabda.

„Balázs több mint tíz éven át volt az SAP csapatának meghatározó tagja, kiváló vezetőként erős csapatot épített és óriási eredményekhez segítette a magyar SAP-t. Hálásak vagyunk munkájáért, mindazért, amit a magyar és a regionális SAP érdekében tett, és sok sikert kívánunk karrierje következő lépcsőjéhez. Szabolcs vezetésével az SAP Hungary tovább fogja folytatni növekedését Magyarországon, amelynek alapja a szüntelen innováció, és hogy [az SAP megoldásaival] a magyar szervezetek hatékonyabban tudnak működni”-húzta alá Rudi Richter, az SAP közép-kelet-európai ügyvezető igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS