Új befektetési igazgatóval erősít a Széchenyi Alapok

2020. 12. 05., 17:45

Tapasztalt pénzügyi szakembert nevezett ki újonnan létrehozott, negyedik befektetési igazgatóságának élére a Széchenyi Alapok, amely egy év alatt megötszörözte befektetési aktivitását. Molontay Tamás pályáját a Volksbankban kezdte, majd felsővezetőként, illetve vezérigazgatóként dolgozott az ING Bankban, a Crédit Agricole-nál és a Citibankban, foglalkozott kockázati tőkével, és egy nemzetközi ügyfélélménykutató cég európai igazgatójaként is tevékenykedett.

Molontay Tamás két éve tagja a Széchenyi Alapok (korábbi néven Széchenyi Tőkealap-kezelő) által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap befektetési bizottságának és működik közre tanácsadóként az alapkezelőnél.

A Széchenyi Alapok új befektetési igazgatója közgazdász alapdiplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg, Hollandiában folytatott menedzsmenttanulmányokat, majd az Egyesült Királyságban ért el pénzügyi és üzleti mesterfokozatot az University of Essex-en.

Első munkahelyén a treasury kialakításáért és működtetéséért felelt, innen corporate területre igazolt az ING Bankba, ahol egészen a vezérigazgató-helyettesi pozícióig jutott. A 2008-as globális gazdasági krízis előtt egy évvel vette át a Crédit Agricole magyarországi leánycégének vezetését, és elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a vállalati és befektetési bank a pénzügyi válság alatt is nyereségesen üzemeljen.

Tanácsadóként kapcsolódott be az MFB csoporthoz tartozó Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. stratégiájának kialakításába 2013-ban, majd multinacionális cégek magyarországi és délkelet-európai bankügyleteiért felelt a Citibank nemzetközi üzletágvezetőjeként. Irányította az MVM Csoport Elnök-vezérigazgatói üzleti irodáját, ezt követően pedig az amerikai tulajdonú, európai központját Budapesten üzemeltető BARE International ügyfélélménykutató üzletfejlesztési igazgatója lett.

„Tavaly óta megötszöröztük a korábbi évek befektetési aktivitását, amit elsősorban az tett lehetővé, hogy teljesen új szervezeti struktúrában vadonatúj csapatot építettünk. Most kipróbált, a vállalati finanszírozás minden vetületét testközelből ismerő szakemberrel erősödött tovább a befektetési csapatunk" – fogalmazott Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója. Molontay az alapkezelő növekedésének és új stratégiájának eredményeképpen létrehozott negyedik befektetési igazgatóságot fogja irányítani. "Örömmel csatlakoztam a Széchenyi Alapokhoz – növekedési tőkénk által a magyar vállalatok a klasszikus adósságon túllépve választhatják a partnerséget egy megbízható kisebbségi tulajdonossal” – mondja Molontay. A Széchenyi Alapok az érettebb fázisban lévő, akár az innovatív, akár a hagyományos iparágban tevékenykedő, már működő kkv-k és nagyvállalatok erősítését, további növekedésének segítését célozza meg. Az alapkezelő jellemzően 300 milliótól 10 milliárd forintig terjedő nagyságrendben hajt végre tőkebefektetéseket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 10., 12:20
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026. 07. 09., 09:40
Élénkült a vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piac Magyarországon; tavaly 88 tranzakciót zártak, ami 15,8 százalékkal haladja meg az előző évit; szektorszinten az IT-szektor vált a magyar tranzakciós piac legaktívabb területévé – derül ki a Deloitte Magyarország összesítéséből.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS