Az Ericsson 400 millióval megemelte a mobil szélessávú előfizetések számára vonatkozó 2024-es előrejelzését.
Az Ericsson Mobilitási Jelentés 2019. júniusi kiadásában 1,9 milliárd 5G előfizetés szerepel, ami közel 27 százalékkal magasabb a legutóbbi, tavaly novemberi Jelentésben szereplő 1,5 milliárdnál – írja a Computerworld.
A legújabb prognózis szerint az 5G lefedettség 2024 végére elérheti a világ lakosságának 45 százalékát. Az arány a 65 százalékot is meghaladhatja, mert a spektrum-megosztási technológia lehetővé teszi az 5G kialakítását LTE frekvenciasávokon is.
Az 5G gyorsabb elterjedésében komoly szerepet játszanak a lapka- és készülékgyártók is. A főbb spektrumsávok mindegyikén működő okostelefonokat már ebben az évben piacra dobhatják.
Az 5G előfizetések leglendületesebb elterjedése az észak-amerikai piacon várható, a régióban 2024-re az összes mobilelőfizetés 63 százaléka várhatóan 5G szolgáltatásra szól majd.
„Az 5G pozitív hatással lesz az emberek életére és a vállalkozások működésére, túlszárnyalja az IoT és a negyedik ipari forradalom kínálta előnyöket” – nyilatkozta Fredrik Jejdling, az Ericsson alelnöke és hálózatokért felelős igazgatója.
Kovács Antal szerint nem elég, ha valaki jól tud dekantálni.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.