Még biztonságosabbá tennék a drónok repülését

2021. 07. 23., 11:30

A madridi UC3M egyetemen repülésirányító rendszert fejlesztettek ki drónrajok számára. Egyetlen operátor egyetlen földi állomásról irányíthasson egy 10 drónból álló kis flottát.

Luis E. Moreno, az UC3M robotikai laboratóriumának kutatója szerint az elképzelés lényege, hogy a kezelő jelzi a végrehajtandó küldetést (például egy adott terület forgalmának megfigyelését), a rendszer pedig automatikusan átalakítja ezt a küldetést egy sor útvonallá, amelyet minden drónnak követnie kell – írja a Computerworld.

Az útvonalak tervezése és ellenőrzése mellett két másik technológiai terület is a munka tárgyát képezi: az 5G hálózatokat használó kommunikáció (hogy a drónok mindig kapcsolatban legyenek) és az egész rendszer mögött álló számítógépes biztonság.

A kutatók már kidolgoztak egy kezdeti stratégiát az útvonaltervezésre és az ütközések megelőzésére a drónrajok számára háromdimenziós környezetben. Ehhez először egy városi környezetet szimuláló 3D-s modellt terveztek, fel- és leszállási zónák kialakításával.

Olyan tervezési algoritmust teszteltek, amelynek feladata az volt, hogy optimális, gördülékeny útvonalakat számítson ki egy sor drón számára. Végül különböző intézkedéseket vezettek be (repülések különböző magasságon, távolságszabályozás), hogy stratégiát kapjanak az esetleges ütközések elkerülésére.

Becslések szerint 2035-re körülbelül 400 ezer drón fog repülni Európában, így a legnagyobb kihívást e tekintetben a drónok forgalmának biztonságos kezelése jelenti majd a városokban és más, nagy forgalmú területeken.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS