Magyar innováció a legnagyobb német startup-verseny döntőjében

2019. 06. 17., 17:47

A budapesti elődöntő győztese, a Sincroll Drive Technologies Kft. is ringbe száll a Rheinland Pitchen, Németország legnagyobb startup versenyén 2019. június 18-án. A startup innovatív golyós hajtóműveket fejleszt, a találmány közelmúltban a legrangosabbnak tekintett kínai innovációs és vállalkozói verseny kategóriagyőztesének járó díjat is megnyerte a kínai Sencsenben.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), a Digitale Stadt Düsseldorf Egyesülettel és a Startplatz Düsseldorffal együttműködésben idén második alkalommal rendezte meg a Rheinland Pitch budapesti elődöntőjét.

A BVK, Magyarország egyetlen, uniós minősítéssel rendelkező Üzleti Innovációs Központja és a Digitale Stadt Düsseldorf 2017-ben írt alá együttműködési megállapodást, melynek céljaa két régió vállalatai, mikro-, kis- és középvállalkozásai, startupjai és egyéb gazdasági, szakmai szervezetei közötti gazdasági, üzleti és innovációs kapcsolatok építése.

„Az elmúlt két év során tíz magyar delegáció utazott ki Észak-Rajna-Vesztfália régióba, főként startupokkal együtt, és nyolc német delegáció jött Budapestre, hogy innovációval és startupokkal kapcsolatos tudást adjon át. Már van olyan, budapesti központtal rendelkező magyar startup, amely több leányvállalatot is alapított Németországban. A Duna-Rajna együttműködés példaértékű, reméljük, hogy így is fog folytatódni” - mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

2013 óta 75 Rheinland Pitch verseny zajlott le, 800 startup részvételével. A verseny elődöntőit kezdetben Rajna-menti metropoliszokban rendezték, a későbbiekben egyre bővült a résztvevők köre, és nemzetközivé vált a viadal.

„A Rheinland Pitch lehetőséget biztosít a magyar startupok számára, hogy üzleti partnereket találjanak Németországban, melynek ipara erős és nagy felvevőképességet mutat az új ötletek iránt. A magyar innovációkat látva úgy gondolom, nem lesz könnyű dolguk a német startupoknak a versenyen” – mondta Lorenz Gräf, a Rheinland Pitch tulajdonosa, a Startplatz ügyvezetője.

Vidar Andersen, anémetországi Rheinland Pitch társalapítója így nyilatkozott a budapesti elődöntő után: „Igazán nagyszerű példákat láthattunk a magyar mérnöki tudásra. A szervezők kitűnő munkát végeztek, megtalálták a legígéretesebb hardver alapú cégeket, melyeknek nagy esélyük van arra, hogy az üzletüket Németországban bővítsék.”

A Rheinland Pitch budapesti elődöntőjén készült videó itt tekinthető meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-25 12:41:00
A munkaviszony létrejöttéhez írásba foglalt munkaszerződés szükséges. Időről-időre előfordul azonban, hogy a munkaszerződés írásba foglalása valamely okból elmarad. Ez minden esetben azt jelenti, hogy nem áll fenn a munkaviszony? Milyen következményei vannak, ha elmarad a munkaszerződés írásba foglalása? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS