Hatezer milliárd forintból fejlődik a vasút

2021. 08. 31., 18:00

Hatezer milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett „gördülő állomány”, vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Kőszegen, a Homlok Építő Zrt. által rendezett gépbemutató szakmai napon.

A következő 10–15 évben a közlekedésfejlesztés középpontjában egyértelműen a vasútfejlesztés áll majd, a beruházásokkal versenyképesebbé, kényelmesebbé és gyorsabbá válik a hazai vonatközlekedés. A fejlesztések kiemelt célja a vasúthálózat minőségének, teherbíró-képességének és biztonságtechnikájának javítása; a vasútépítésre szakosodott építőipari cégek számára ugyanakkor komoly lehetőséget ad a vasútprogram megrendelés-állományuk növelésére.

Az államtitkár hangsúlyozta: a vállalkozások akkor lehetnek képesek megbirkózni a tömegesen jelentkező kivitelezési feladatokkal, ha hatékonyságukat korszerű eszközök beszerzésével javítják. Példaként említette a Homlok Építő Zrt.-t, amely a cég által megvásárolt francia GEISMAR (S2PV) vágányfektető gépsort és technológiát először az éppen zajló 17 kilométer hosszúságú Kőszeg-Szombathely vasútvonal felújítása során állította üzembe. A világszínvonalú technológia, amelyet a társaság keddi szakmai napján mutattak be, kilenc fős személyzet közreműködésével egy 10–12 órás műszak alatt több mint ezer méternyi vágány lefektetésére alkalmas.

A GYSEV 3,2 milliárd forintos beruházással 2022 közepéig újítja fel a Kőszeg–Szombathely vasútvonalat, melynek fejlesztése a felújítással nem ér véget, hiszen a vasúttársaság még az idén kiírja a közbeszerzést a vonal villamosításának tervezésére.

Homlok Zsolt vezérigazgató kiemelte: vasi kötődésű cégként megtiszteltetés a számukra, hogy a Kőszeg-Szombathely vasútvonal felújításán dolgozhatnak, és éppen ott mutathatják be „nagyvasúton” először az alkalmazott technológiát. „Szakemberként elhivatott vagyok vasúti infrastruktúra fejlesztése iránt, így tulajdonosként is fontosnak tartom a vállalati technológia fejlesztését. Olyan technológiát emeltünk be a mindennapi munkába, ami nem csak kiváltja, vagy jelentősen csökkenti a fizikai munkavégzést, de ezáltal hatékonyabbá, gyorsabbá is teszi a vasúti pálya építését, felújítását.”

Szólt arról is, hogy az építési, felújítási munkálatok jelenleg teljes vágányzár mellett zajlanak, ígérete szerint ezekkel szeptember végére elkészülnek.

Básthy Béla (Fidesz), Kőszeg polgármestere úgy fogalmazott, a kisváros életét hosszú távon meghatározó fejlesztések zajlanak Kőszegen, hiszen előkészítés alatt áll az M87-es gyorsforgalmi út építése, fontos műemlékek újultak meg, és egy egyetemi intézet is létesül. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 15:15
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül – tájékoztatott Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: az egyes élelmiszertermékekre kihirdetett árrésstop várhatóan érvényben marad, és további termékcsoportokra is kiterjesztik.
2025. 04. 28., 16:05
Egyelőre a munkaerő-kölcsönző cégek többsége is úgy véli, hogy nehezebb a munkaerő-tervezés a jelenlegi szabályozási környezetben” – számolt be Jobtain és a VOSZ közös kutatásának eredményéről Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője, a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke.
2025. 04. 28., 12:05
Négyzetméterenként is sokkal magasabb árakkal kell számolniuk azoknak, akik nagyobb, 80–120 négyzetméter alapterületű lakóingatlanokat keresnek. Ebben a méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár átlagosan 14 százalékkal magasabb, mint az eggyel kisebb, 50–70 négyzetméteres alapterületű használt lakások körében – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2025. 04. 28., 09:25
Az év elején még mérsékelt optimizmussal tekintettünk előre, ám az elmúlt időszak friss makrogazdasági statisztikái és vámintézkedései új fényt vetnek az idei várakozásokra – összegezte a „jövőkép” változását Farkas Gábor, a PwC Magyarország cégtársa és Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója.
2025-04-25 16:35:00
Üzletenként 3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 1001 és 2000 fő közötti hazai településeken működő, egész évben nyitva tartó, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált, lezárt üzleti évvel rendelkező italüzletei.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.