Hamarosan elkészül a nyomvonaljavaslat a V0 Kecskemét és Székesfehérvár közötti szakaszára

Hamarosan elkészül a nyomvonaljavaslat a V0 Kecskemét és Székesfehérvár közötti szakaszára
2022. 02. 08., 16:16

Februárban elkészül az a javaslat, amely alapján dönteni lehet a V0 vasútvonal Kecskemét és Székesfehérvár közötti nyomvonaláról – jelentette be Palkovics László.

Palkovics László elmondta: gazdasági és környezeti szempontokat egyaránt figyelembe vesznek a vonalszakasz kijelölésekor. A döntés a lehető leggyorsabb lesz, így a beruházás már azt megelőzően elkezdődhet, hogy a Déli körvasút fejlesztési munkálatai véget érnének. Az orosz vasútépítői részvételről nemzetközi tender kiírásával születhet döntés.    

A miniszter a projekt legfontosabb eredményeként említette, hogy a ferencvárosi pályaudvarra érkező tehervonatok száma jelentősen csökken, ezzel együtt eltűnik a Budapesten áthaladó teherforgalom túlnyomó része. A Déli körvasút közelében élőknek az is kedvez, hogy a szakasz fejlesztésével jelentősen csökken a vonatok okozta zajterhelés, élhetőbbé és zöldebbé válnak a körülötte megújuló városrészek.    

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a környezeti szempontokat hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. Homolya Róbert szerint vasúti fejlesztések nélkül a klímacélok nem teljesülhetnek, hiszen ez a leginkább környezetbarát utazási és szállítási megoldás, a közlekedés okozta környezeti terhelésnek csekély hányadáért felelős.

Korszerűsítésekre azért is szükség van, mert a magyar vasúti hálózat túlzottan fővárosközpontú, csaknem minden második tehervonat áthalad Budapesten, a szűkös áteresztőképesség az egyik legnagyobb akadály a további fejlődés előtt - hangsúlyozta. A vasúttársaság vezetője emiatt kiemelt jelentőségűnek tekinti a V0 megépítését, és azt ígérte, hogy a Déli körvasút korszerűsítésekor mindenben tekintettel lesznek a környéken élőkre.

[Cikkbanner]

Újbuda országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje szerint a V0 mielőbbi megépítése a helyieknek a legfontosabb, hiszen a fővárost érintő vasúti teherforgalom jelentős része ezen a városrészen halad át. Simicskó István (KDNP) a sajtótájékoztatón azt kérte a kormánytól, hogy az itt élők számára legkedvezőbb megoldást valósítsa meg a vasúti fejlesztésekkel. Reményei szerint az önkormányzattal és az újbudaiakkal egyeztetve mindenki számára a legkedvezőbb eredményekkel érhetnek véget a korszerűsítések.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) január végi közleményében a Záhonyt Győrrel és Sopronnal összekötő V0 vasútvonal fejlesztését a magyar-orosz együttműködés ígéretes lehetőségeként említették. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezt megelőzően videokonferencián egyeztetett az orosz közlekedési tárca vezetőjével.

A budapesti Déli körvasút fejlesztése már elkezdődött, a korszerűsítés a várakozások szerint fellendíti a városon belüli, valamint a Budapest körüli vonzáskörzetek vasúti személyforgalmát. A Déli körvasút jelenleg az ország legkritikusabb vasúti szűk keresztmetszete, ahol a személyszállító járatok sűrítése csak a pályakapacitás bővítésével oldható meg a projekt honlapja szerint. (MTI)

Képünk illusztráció.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 23., 15:05
Az elmúlt évekhez képest felélénkült a kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ez is az oka annak, hogy idén rendkívüli mértékben drágultak a lakóparki ingatlanok. A zenga.hu adatai szerint Budapesten átlagosan 1,9 millió forintért hirdetik az új építésű ingatlanok négyzetméterét, ám az exkluzív budai ingatlanok esetében ennek többszörösét kérik el.
2025-04-24 20:05:00
A fenntarthatósági szempontok ma már nem csupán a környezetvédelemről és a szabályozási megfelelésről szólnak. A „Social” pillér ugyanolyan kulcsfontosságú: a vállalatok felelőssége nemcsak a környezeti hatások csökkentése, hanem az igazságos, befogadó és támogató munkahelyi kultúra megteremtése is. A sokszínűség és befogadás már nem csupán egy HR-trend – írja Bohács Bernadette, az RSM Hungary HR Üzletágának vezetője.
2025-04-24 18:25:00
A világ legkiválóbb mesterséges intelligencia kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és aAI Symposium 2025 szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg.

  Rovathírek: HIPA

Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.