Európai adatinfrastruktúra kiépítését sürgetik az egészségügyben

2021. 04. 26., 15:15

A WHO szerint 2030-ra 9,9 millió orvos, ápoló és szülésznő fog hiányozni a szakmából, ezért sürgősen nyitni kell a mesterséges intelligencia és a digitális megoldások felé.

Az EIT Health arra ösztönzi az európai egészségügyi szolgáltatókat, hogy nyissanak a mesterséges intelligencia irányába, hiszen a pandémia alatt kiderült, hogy milyen törékenyek a kontinens egészségügyi rendszerei – írja a Computerworld.

Az EIT Health ezzel párhuzamosan folytatja a mesterséges intelligencia területén indított képzési programját, amelyre idén is várja egészségügyi szakemberek jelentkezését.

Az EIT Health friss tanulmánya több olyan területet is megnevez, amelyekkel európai és nemzeti szinten is foglalkozni kell, ha szeretnénk maximálisan kihasználni a mesterséges intelligenciában és a technológiában rejlő lehetőségeket.

Az EIT Health legfontosabb ajánlásai a következők:

Az európai országoknak jobban együtt kell működniük, és meg kell osztaniuk egymással a jó gyakorlatoka.

Mesterséges intelligencia integrálásához érdemes a már meglévő hálózatokat és infrastruktúrát használni.

Fejleszteni kell az oktatást és a képzési programokat; fel kell építeni olyan értékalapú finanszírozási modelleket, amelyek nem az elvégzett beavatkozások volumene alapján, hanem az értékteremtés alapján nyújtanak finanszírozást az egészségügyi intézményeknek.

Az EIT Health sürgeti, hogy mihamarabb jöjjön létre egy európai adatinfrastruktúra, hogy a tagállamok és az egészségügyi rendszerek meg tudják osztani egymással az adatokat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS