Elstartolt a Novartis Digital Health Startupverseny

2021. 08. 18., 19:00

A világ egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalata, a Novartis magyar digitális egészségügyi innovációk számára startupversenyt hirdet. A Digital Health Startupversenyre ötletekkel és már működő megoldásokkal is várják a pályázatokat. Az előzsűrizés során kiválasztott 6 döntős startup a szeptember 30-i Digital Health Summit konferencián személyesen mutathatja be projektjét a zsűrinek. A jelentkezés határideje 2021. szeptember 12.

A svájci központú Novartis, a világ egyik vezető gyógyszeripari vállalataként nagy hangsúlyt fektet a tudományos alapokon nyugvó innovációra, mellyel a társadalmi szempontból legnagyobb kihívást jelentő egészségügyi problémák leküzdésére keresi a választ. A gyógyszeripari vállalat már számos áttörő jelentőségű kezelést fedezett fel és fejlesztett ki, továbbá töretlenül azon dolgozik, hogy új módszerek felismerésével ezek a lehető legtöbb emberhez jussanak el.

A Novartis keresi azokat az együttműködési lehetőségeket, melyek keretében a technológiai ökoszisztéma szereplőivel közösen fejleszthet ki, vagy skálázhat fel olyan digitális megoldásokat, melyek elősegítik a betegek életminőségének javítását és életkilátásainak meghosszabbítását. A vállalat ebben a szellemiségben hirdeti meg a Novartis Digital Health Startupversenyt, melyre egészégügyi területre fókuszáló, akár ötletfázissal, akár működő megoldással rendelkező csapatok, vállalkozások jelentkezését várja.

Digitalizációval a gördülékenyebb betegellátásért

A versenyt több valódi, fennálló probléma hívta életre. Köztudott, hogy a magyar orvosok a szakrendelőkben töltött idejük jelentős részét adminisztrációra fordítják. Ennek oka többrétű, ilyen például, hogy az adatok különböző helyeken és formában (online/offline) érhetők el, egy részük a betegeknél, míg más részük a kórházi rendszerek valamelyikében vagy az EESZT-ben (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) találhatók, ezért komplex feladat és sok időt vesz igénybe az információk szintetizálása. A betegekkel történő, jellemzően ismétlődő, a konkrét állapotukra vonatkozó kérdések és az ezekre adott válaszok rögzítése is sok időt vehet igénybe.

A Novartis Digital Health Startupverseny keretében olyan megoldásokat keresnek, amelyek az orvos-beteg találkozók gördülékenyebbé tételét célozzák meg.

A verseny másik fókuszpontja a Novartis egyik fő terápiás területét, a szklerózis multiplex (SM) betegséget érinti. Ezzel kapcsolatban nagy kihívás a betegség előrehaladásának időben történő felismerése, így erre keres a vállalat digitális megoldásokat.

Szakmai bemutatkozás, nívós zsűri, értékes díjak

A pályázóknak 2021. szeptember 12-ig van lehetőségük jelentkezni a Novartis Digital Health Startupversenyébe. Az előzsűrizés során előre meghatározott szempontrendszer alapján kerül kiválasztásra a 6 döntős, akik a szeptember 30-i Digital Health Summit konferencián kapnak lehetőséget projektjük személyes bemutatására a magyarországi egészségügyi szakma kiemelkedő szereplői és a zsűri előtt.

A 8 perces startup pitch előadást követően zsűrikérdések, majd kiértékelés következik, a versenyzők végül pontrendszer alapján kerülnek minősítésre. A versenyt az a projekt nyeri, amelynek a legmagasabb pontszámot ítéli meg a zsűri.

A Novartis Digital Health Startupverseny zsűrijét nívós szakemberek alkotják: Albrecht Ottó, a Cashline Investments vezérigazgatója, Varga-Tarr Sándor, a Hiventures Inkubációs befektetési programjának befektetési igazgatója, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főosztályvezetője, valamint Rákóczi Tamás, a Novartis Digital Lead-je.

Az első helyezett startup értékes nyereményekben részesül. A nyertes projektje megvalósításán együttműködhet a Novartis-szal, illetve 3 millió forintnyi médiamegjelenést nyer a Webbeteg.hu-tól, a Házipatika.com-tól és az Azonnali.hu-tól, valamint a Hiventures által, gyorsított eljárás kereteben megvalósuló befektetési lehetőséget kap.

A konferencián a Startupverseny programjához igazodva izraeli startupok érkeznek Budapestre, valamint magyarországi startupok vezetői is részt vesznek egy-egy panelbeszélgetésen. A befektetői oldalról dr. Szűcs Gergely beszél a Cashline Investments-től az egészségügyi befektetések irányairól, valamint ismert magyar kockázatitőke-befektetők ismertetik az egészségügyi befektetések területén szerzett tapasztalataikat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.