E-autó: Németországban 2,5 milliárd eurós beruházást terveznek

2019. 05. 30., 09:30

Németországban felkészültek rá, hogy 2045-re akár valamennyi személyautó elektromos lesz – olvasható egy tanulmányban.

A német Consentec független energetikai tanácsadó cég és az E.ON most közzé tett közös tanulmánya több forgatókönyvet vizsgált. A többi között azt is, hogy az elektromos járművek piaca eléri a 100 százalékot. A számításokat az E.ON németországi szolgáltatási területén jelenleg regisztrált mintegy 6,5 millió hagyományos jármű alapján végezték el.

A vizsgálat következtetése szerint az E.ON hálózatai Németországban jól felkészültek arra, hogy nagyobb számban biztosítsanak töltési lehetőséget elektromos járművek számára, sőt, akár arra az eshetőségre is, hogy 2045-re valamennyi személyautó elektromos lesz.

A fentiek megvalósításához a következő 25 évben 2,5 milliárd euró értékű beruházásra lesz szükség. Az összeg kétharmadát kiválasztott építési projektekre kell majd költeni, melyek nagyrészt észrevehetetlenek lesznek a nagyközönség számára, például fel kell újítani a helyi transzformátorállomásokat. A beruházások egyharmadát új villamosvezetékek létesítésére kell fordítani. Az E.ON már most is évente körülbelül 1 milliárd eurót fordít németországi hálózatainak fejlesztésére. Az összeg mintegy negyedét a megújuló energiaforrások hálózatba való bekapcsolására használja fel.

Ha a teljes beruházási összeget egyenlő mértékben osztjuk el az E.ON németországi szolgáltatási területén lévő 6,5 millió elektromos jármű között, az átlagos beruházási összeg nem éri el a 400 eurót járművenként. Ez az összeg pedig még meg is felezhető olyan digitális megoldások és ösztönzők biztosításával, melyek révén a feltöltésre nem a nagy terhelésű esti, hanem az alacsony terhelésű éjszakai időszakban kerül sor.

Thomas König, az E.ON energiahálózatokért felelős igazgatósági tagja kiemelte: „Az e-mobilitás zöld energiát hoz be a közlekedési szektorba, ami jelentős mértékben csökkenteni fogja a szén-dioxid-kibocsátást Németországban, és hozzájárul a 2030-as és 2050-es klímavédelmi célok eléréséhez. Hálózataink fejlesztésével biztosítani tudjuk, hogy az infrastruktúra bármikor képes legyen megbirkózni az e-mobilitásra való átállással.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 13:10:00
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS