Befektetők előtt a legkraftosabb ötletek

2021. 06. 16., 10:45

Célegyenesbe érkezett a MagentaKraft idei mentorprogramja: a legkreatívabb fiatalok több hónapon át – a Telekom edukátorainak segítségével – fejlesztett projektjei bemutatkoztak a befektetési célpontot kereső zsűri előtt. A legnagyobb sikert egy interaktív méhésztérkép aratta, de a szakértők szerint az összes prezentáció valós üzleti környezetben is megállná a helyét.

Hogy egy innováció mennyit ér, azt végső soron a piac dönti el, de fontos mutató az is, hogy a befektetők fantáziáját mennyire tudja megmozgatni – ezért fontos mérföldkő a KraftRoad, azaz a MagentaKraft ötletfejlesztő program végső szakaszának kihívása, ahol a kimunkált projektek bemutatásra kerülnek potenciális befektetők számára.

Száznál is több beérkezett pályázatból választották ki idén immár másodjára azt a 9 projektet, amelyet a Telekom 12 szakértő edukátora végigkísért a KraftRoadon, egészen a pitchelésig annak érdekében, hogy a fejlesztési folyamat kezdeti fázisánál tartó ötletekből érett, befektetésre kész üzleti ajánlat születhessen.

A csapattagok (összesen 25 fiatal) 60 órányi szakmai design thinking képzésen vehettek részt, miközben bekapcsolódhattak a Deutsche Telekom Futureproof kampányába és a MagentaKraft fő közösségi csatornájának számító Insta-felület elindításába is.

A KraftRoad végén a tökéletesre csiszolt projektek közül 6 csapat mérkőzött meg a befektetők – Simán Kristóf, Hiventures (az MFB csoport tagja) kockázatitőke-társaság befektetési menedzsere, Bohner Tamás, a Drukka Startup Stúdió ügyvezetője, illetve Lévai Gábor, az Ashoka Magyarország társadalmi startupokkal foglalkozó üzleti angyala – előtt.

A fiatalok videokonferencia keretében prezentáltak, de maga az értékelés a járványveszély enyhülésével már offline formában zajlott, amit az érdeklődők streamen követhettek. A befektetésre pályázó projektek között a települési műanyaghulladék-feldolgozást újragondoló megoldás, mesterséges intelligenciára épülő hírgyűjtő és -ajánló platform, kultúrtartalom-népszerűsítő felület, a múzeumok anyagait a kiterjesztett valóság segítségével bemutató alkalmazás, a méhészeket és a méhlegelővel rendelkező gazdákat összekötő, a méhpusztulás megelőzését és a hatékony beporzást segítő interaktív térkép, illetve a Tisza-tó környéki települések közéletét és idegenforgalmát felpezsdítő online újság is volt. A MagentaKraft segítségének köszönhetően mind eljutott odáig, hogy alkalmas legyen az üzleti hasznosításra – a többi már a befektetőkön múlik.

A profi befektetési szakemberekből álló zsűri a legnagyobb lehetőséget a méheket óvó és a beporzást segítő, ezzel fontos társadalmi küldetést is teljesítő projektben látta – a fejlesztővel, a programozónak tanuló és mellette méhészkedő Somogyi Attilával mindhárman szívesen folytatnák a közös munkát. De kapott szavazatot a Hírflip híraggregáló alkalmazás, a KultúRecept kultúrPR-vállalkozás és a Tóvidék hírportál is.

„Az idei projektek minősége ismét minden várakozást felülmúlt. Nemzetközi tapasztalat, hogy a fiatalok intenzív kreatív tevékenységekkel és a hasonló érdeklődésű kortársak felé fordulással reagálnak a járványhelyzet érzelmi kihívásaira; ennek hatását érzékeltük mi is a zsűriben. Az először tavaly meghirdetett MagentaKraft megtalálta a maga közönségét a tizen-huszonéves generáció újítói között, amit nem csak az innovációk magas száma, hanem a kezdeményezés körül szerveződő közösség gyors bővülése is igazol. A fiatalok lelkesedése és a Telekom által nyújtott szakmai háttér láthatóan képes eljuttatni az innovatív projekteket a piac előszobájáig. Büszkék vagyunk rá, hogy idén 6 csapat is a pitch lehetőség mellett döntött, és hogy mindegyikük olyan projekttel pályázott, amelyek a digitális eszközökkel jobbá tehetik a világot, hiszen ugyanez a mi célunk is. Bízunk benne, hogy a MagentaKrafttól kapott lendület és tudás nem csak az egyéni pályájukban jelent előrelépést, hanem társadalmi szinten is hasznosul majd” – nyilatkozta az értékelés után Szabó Béla Attila, aki a Telekom kereskedelmi és márkakommunikációs igazgatójaként vett részt a zsűri munkájában.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS