„Ami ezeken a gyártósorokon történik, az Kecskemét és Magyarország közös sikere”

„Ami ezeken a gyártósorokon történik, az Kecskemét és Magyarország közös sikere”
2021. 10. 22., 18:22

Ünnepélyes keretek között mutatták be Kecskeméten Magyarország első tisztán elektromos, sorozatgyártásban készülő autóját, az új EQB kompakt SUV modellt. A bejelentésekor Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, Jörg Burzert, a Mercedes-Benz AG igazgatósági tagját, termelési és ellátási láncért felelős vezetőjét, valamint Johannes Haindlt, Németország budapesti nagykövetét Kecskeméten.

„Az EQB gyártásának kecskeméti elindításával folytatódik a Mercedes-Benz elektromos offenzívája a globális gyártási hálózaton belül. Az EQS után az EQB a második új elektromos jármű, amelynek sorozatgyártása ebben az évben indult. 2022-ben három kontinens hét gyártási helyszínén, összesen nyolc Mercedes-EQ elektromos modell gyártása kezdődik meg. Digitális, rugalmas, hatékony és fenntartható gyártás: a Mercedes-Benz aktívan alakítja és előre mozdítja a jövő autógyártását” – hangsúlyozta Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG igazgatósági tagja, termelési és ellátási láncért felelős vezető Kecskeméten.

„Az autóipar forradalmi megújuláson megy keresztül. Az elektromobilitásra való átállás meghatározza az járműgyártás jövőjét, és az autóipart a jövő iparágává teszi” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. – „A EQB is bizonyítja Magyarország eredményeit, és ezúton szeretném megköszönni a Mercedes-Benz gyár csapatának, hogy a kecskeméti gyár működését sikertörténetté tették. Ami ezeken a gyártósorokon történik, az Kecskemét és Magyarország közös sikere.”

„A német autóipar számára fontos helyszín Magyarország, ahol munkahelyeket hoz létre, serkenti a gazdasági növekedést és ezáltal gondoskodik a jólét megteremtéséről. Az új gyártósorral, amelyen a tisztán elektromos SUV-k készülnek, a Mercedes-Benz hozzájárul az autózás fenntartható és környezettudatos jövőjéhez.  Sőt: A töltési infrastruktúra energiahálózatokkal való összekapcsolása révén az elektromobilitás fontos alkotóelemévé válik az energiarendszer átalakításának, nemcsak Magyarországon és Németországban, hanem egész Európában és világszerte egyaránt” – tette hozzá Johannes Haindl, a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete.

Sikeres tesztgyártás, hatékony csapat

A Mercedes-Benz irányt mutat a tisztán elektromos jövő felé: az évtized végére a márka minden szegmensben készen áll az elektromos átállásra, ahol ezt a piaci körülmények lehetővé teszik. Ennek megfelelően a vállalat globális termelési hálózatát az elektromos offenzívához igazítja, és folyamatosan integrálja a Mercedes-EQ modelleket az üzemeinek termelésébe. A Mercedes-Benz termelési hálózatában az elektromos autók gyártását és a digitalizációt célzó átalakulás keretében a kecskeméti gyárban összesen több mint 100 millió euró értékű beruházás valósult meg.

A kecskeméti csapatnak rendkívül gyorsan sikerült az új autók gyártását integrálni a napi folyamatokba. Mindemellett, minden a sorozatgyártás előtt szükséges tesztfázist rekordidő alatt, kevesebb mint egy év alatt sikerült befejezni. Az első elektromos modell gyártása a már meglévő gyártósorokon zajlik. A tisztán elektromos modell gyártása kapcsán a gyár dolgozói különböző továbbképzéseken vettek részt.

Ezenkívül egy mindössze 17 ezer négyzetméteres csarnokrészen megépült a legújabb generációs, nagy hatékonyságú karosszéria gyártósor. A termelésirányítási rendszer kibővítésének köszönhetően már az első gyártási állomástól kezdődően előre meghatározott sorrendben készülnek a karosszériák.

A tisztán elektromos Mercedes-EQ modellek gyártásánál a Mercedes-Benz az egyes gyártóhelyszínek már meglévő infrastruktúrájára és a korábbi, a hatékonyságot és a jövőbe mutató megoldásokat célzó befektetéseire támaszkodik – így van ez Kecskeméten is. Az új MO360 digitális ökoszisztéma is részét képezi a kecskeméti gyár termelési folyamatainak. Ez egy olyan folyamatirányítási rendszer, amely magában foglal egy alkalmazáscsaládot, melyben az egyes alkalmazások közös interfésszel és egységes felhasználói felülettel vannak összekötve.  A rendszer a termelést valós idejű adatokkal, a dolgozók tevékenységét pedig a digitalizáció által támogatja.

Jövőbemutató befektetések Kecskeméten

A Mercedes-Benz gyár kecskeméti gyártósorain immár valamennyi meghajtás szerepel a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig. A vállalat azon döntése, hogy a tisztán elektromos kompakt SUV gyártását Kecskemétre hozta, fontos mérföldkő a magyarországi gyár számára, egyben garancia arra is, hogy a magyarországi helyszín a Mercedes-Benz Cars rugalmas, globális gyártási hálózatának fontos pillére marad hosszú távon is.

A SUV-ok a Mercedes-Benz portfóliójának legnépszerűbb típusai közé tartoznak, az EQB kialakítása pedig követi az aktuális trendeket, ráadásul hosszú távon hozzájárul a tisztább, lokálisan károsanyag-kibocsátás mentes városi közlekedéshez.

„A magyarországi járműgyártás során most először készülnek sorozatgyártásban tisztán elektromos autók, ami történelmi pillanat számunkra. Büszke vagyok, hogy most már ez mérföldkő is örökre a Mercedes-Benz és a mi kecskeméti gyárunk nevével fonódik össze. A sikert az teszi számomra különlegessé, hogy a világjárvány idején jelentkező kihívások ellenére is az eredeti terveknek megfelelően el tudtuk kezdeni a sorozatgyártást. Mindezt a gyár nagyszerű csapatának köszönhetjük, akik ezt a feladatot is a híres kecskeméti szellemiségben vitték véghez, mi ezt ’Spirit of Kecskemétnek’ nevezzük” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára elkötelezett a környezet- és klímavédelem mellett. A különböző intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években az egyes legyártott járművekre jutó energiafogyasztás jelentősen csökkent. 2022-re minden Mercedes-Benz – köztük a kecskeméti – gyár termelése is teljesen karbonsemlegessé válik. Ennek kulcsfontosságú eleme, hogy a felhasznált villamosenergia 100 százalékban zöld energiaforrásból származik – zárul az autógyártó közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-10 12:10:00
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-10 10:10:00
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS