A Tungsram lett a kormány 80. stratégiai partnere

2019. 01. 07., 17:45

Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram. A megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.

A tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni. A General Electric (GE) regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg. A Tungsram tehát újra magyar tulajdonban van – mondta Szijjártó Péter.

A Tungsram a világ 22 országában rendelkezik kereskedelmi képviselettel, magyar központú multinacionális vállalat, amelynek fejlesztése egyértelműen a magyar nemzetgazdaság érdeke.

A miniszter közölte, hogy ez a kormány 80. stratégiai együttműködési megállapodása. A korábbiak eddig 22 ezer új munkahelyet hoztak létre, 180 ezer dolgozónak adnak munkát a partnercégek, amelyek között 60 termelő, 18 szolgáltató, és egy pénzügyi vállalat van. A Tungsrammal immár 7 magyar vállalat tartozik a sorba.

Az elektronikai iparban 145 ezer embert alkalmaznak, az ágazat a magyar gazdaság további növekedését alá tudja támasztani; tavaly az első 10 hónapban 4200 milliárd forint termelési értéket állított elő 9 százalékos növekedéssel.

A cég a technológiai újításoknak kitett iparágban működik, ezért kemény nemzetközi versenyben kell megvédenie és fejlesztenie pozícióit. A magyar állam ezért is állt a Tungsram mellé, az Eximbank jelentős hitelt nyújtott a vállalatnak a hazai és nemzetközi versenyképességének fejlesztéséhez.

Avállalatnak öt városban működnek gyárai, Budapesten, Nagykanizsán, Hajdúböszörményben, Zalaegerszegen és Kisvárdán, a Tungsram további magyarországi beruházásainak támogatásával pedig elősegítik a telephelyek bővítését. Észak-Afrikában és a Közel-Keleten továbbra is erős márka a Tungsram, némi munkával a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában is az lehet, az Egyesült Államok piaca külön kihívást fog jelenteni.

A cég a 3. legnagyobb magyar tulajdonú vállalat, a termékei 95 százalékát exportálja. A magyar külgazdaság további sikereiben számítanak a vállalatra. A Tungsram sikere más vállalatok sikerét is jelenti a külügyminiszter szerint, mivel 1500 beszállítójából 670 magyar kis- és középvállalat.

A megállapodás egyik fontos része, hogy a kormány segít a beszállítói hálózatba bekerülni. A szerződéssel a magyar ipari hagyományok megtartása mellett tettek hitet, magyar munkahelyeket védtek meg, és újak létrehozását tették lehetővé, és új globális piaci szereplő sikere mellett köteleződött el a kormány.

Tavaly a magyar gazdaság és a magyar vállalatok egyedülálló teljesítményt nyújtottak, 2018-ban az előrejelzések szerint minden idők legmagasabb értékét, 100 milliárd euró feletti értéket ér el a magyar export. Hozzátette: az átalakított beruházásösztönző-rendszerrel 98 nagyberuházás 1380 milliárd forint értékben valósult meg az országban, amihez a kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Négy év alatt 60 százalékkal nőtt a magyarországi beruházások értéke, és 2019-ben is hasonlóan jó eredményekre számítanak.

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója felidézte: a világ egyes részein a Tungsram szó egyet jelent a minőségi lámpával. A Közel-Keleten, ha valaki izzót akar vásárolni, így kéri: „adj nekem egy Tungsramot”. Ezt az eredményt a 123 év innovatív, kiváló termékeivel és globálisan jó kereskedelmi kapcsolataival sikerült elérni - tette hozzá. Közölte: 100 országban vannak jelen, majdnem ötezer dolgozót foglalkoztatnak Magyarországon. A magyar és nemzetközi piacon is vezető, innovatív vállalat szerepére törekednek, és a partnerséget látják az egyetlen célravezető útnak, a versenyképesség kulcsának.

Nagy István, Újpest alpolgármestere arról beszélt, hogy a világhírű újpesti sportegyesület és a településrész múltja összeforrt a céggel, Újpest öröksége nem csak az innováció, hanem a társadalmi felelősségvállalás. Az újpesti közterületek elnevezése is a Tungsramot idézi, és több ezer újpesti dolgozott és dolgozik a cégnél.

Az előzetes adatok szerint 2018-ban 300 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) árbevételt ér el a Tungsram-csoport. (MTI)

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS