A mínuszok uralják az augusztusi ipari adatokat

2024. 10. 04., 09:04

Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban.

Mivel az idei augusztusban 2-vel kevesebb munkanap volt, mint 2023 augusztusában, a nyers adatok szerint az éves visszaesés sokkal nagyobb volt (9,5 százalék). A statisztikai hivatal rövid tájékoztatása szerint „2024 augusztusában a feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene. Mindössze három alágban nőtt a kibocsátás, a legnagyobb mértékben a vegyi anyag, termék gyártásában.”

Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.

„A hazai ipar kibocsátása két éve stagnál, illetve enyhén csökken – emlékeztet kommentárjában Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője. – Az alapfolyamatok terén egyelőre nincs olyan tényező, ami felfelé mutató kockázatot jelentene az év hátralévő részére. A német gyártók – egyelőre külhoni – üzembezárásai és megszellőztetett, nagy volumenű leépítései még csak most következnek. Középtávon lehetünk talán bizakodóak: a termelésbe lépő jelentős kapacitásbővítések – főként a járműiparban, valamint az akkumulátorgyártás terén – a kibocsátás érdemi fellendülését eredményezhetik, nagyobb volumenben a jövő év második felétől kezdődően. Azonban rendkívül sok a bizonytalanság: kérdés, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt kereslethiány magával vonja-e a projektek elhalasztását, illetve késlelteti-e a termelés felfuttatását.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS