A járvány ellenére belföldi és nemzetközi sikereket ért el a magyar startup, az ingatlanokba rendszerfüggetlen okosmegoldásokat kidolgozó és telepítő Chameleon Smart Home Zrt, amely az elmúlt pár évben megötszörözte, 2,5 milliárd forint fölé növelte cégértékét – közölte a cég az MTI-vel.
A Chameleon árbevétele a járványügyi korlátozások ellenére 30 százalékkal, 200 millió forintra bővülhet idén, és a sikeres nemzetközi terjeszkedés, valamint a több százmillió forintos friss tőke bevonása tovább erősíti a piaci pozícióit, és előkészíti a 2022-re tervezett tőzsdére lépést is – áll a közleményben.
A cég alapító tulajdonosa, Szarvas Péter a közleményben hangsúlyozta, hogy robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok, az otthoni okoseszközök piaca világszerte, ami Magyarországon is új távlatokat nyit az ingatlanfejlesztőknek, a szolgáltatások körét pedig egy teljesen új szakmával, a smart home-szerelővel bővítheti.
A cég több világújdonsága is áttörést hozott az okos otthonok piacán, mert a termékeiket nemcsak lakásokhoz, hanem komplett okosotthon-rendszerekkel integrálhatóan is kínálják, ezzel a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló okostársasházak és okoslakóparkok.
Megemlítette, hogy a Chameleon Smart Home a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval is megjelent a piacon, amihez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán is nyertek el forrást. A 2019-ben 8 munkavállalót foglalkoztató vállalkozás alkalmazottainak száma 24-re emelkedett.
A versenyképes magyar termékek külpiaci hódítása nemzetgazdasági érdek is, ezt tükrözi, hogy befektetési szerződést írtak alá a hazai startup és kkv-szektor egyik elsőszámú tőkefinanszírozó partnerével, így a vállalkozás 150 millió forint friss tőkét kapott. Ezen túl az idei, angyal befektetések összege meghaladja az 51 millió forintot, a legutolsó tőkebevonásnál ezzel a cégérték 2,5 milliárd forintra nőtt.
A magyar csapat a járványhelyzet ellenére megvetette lábát a kanadai piacon is. A Chameleon egyedüli magyar cégként kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen egy 4 hónapos kanadai akcelerátor programban, a világ első számú, egyetemi inkubátorprogramjában, a torontói székhelyű The DMZ-ben. A programot követően a külpiaci terjeszkedésben Magyarország Torontói Főkonzulátusa és a HEPA Magyar Export Fejlesztési Ügynöksége nyújt segítséget. A mintaprojekt keretében elsőként egy 250 lakásos társasházat „okosítanak”.
A koronavírus-járvány ugyanakkor a Chameleon számára is új kihívásokat jelentett, az angyaltőke-finanszírozás belassult, ezért új finanszírozási tervet dolgoztak ki év végéig. Ebben egy tőkefinanszírozó stratégiai partnerrel is egyeztetnek, több millió eurós, második körös tőkeemelésről, amely a reálisan 2022-re várható tőzsdére lépés előszobája lehet.
Jövőre az elsődleges cél a nemzetközi terjeszkedés, amire jó alapot adnak az idei eredmények. Az első nemzetközi White Label – márkázatlan termék – partneri megrendelését több százmilliós értékben már meg is kapták egy francia gyártótól. Malajziában és Szingapúrban is bemutatkozott a cég, a munka a pandémiás helyzet rendeződése után folytatódhat. Angliában most véglegesítik a megállapodás részleteit egy kizárólagos forgalmazó partnerrel, és jövőre szeretnék bővíteni nemzetközi jelenlétüket, ennek keretében elindulnának Délkelet-Ázsiában is egy projekttel.
Másodlagos cél a nem közvetlenül a fogyasztóknak, hanem a vállalkozásnak történő értékesítés bővítése, amely egyre erősebb a Chameleonnál, a B2B (Business to business) stratégiával a második fél évben már 110 millió forint árbevételt ért el a cég. A fő célcsoportok a villanyszerelők, nagykereskedők, generál kivitelezők, lakberendezők és külföldi disztribútori partnerek, White Label – márkázatlan terméket vevő – partnerek.
Szarvas Péter szerint a megfelelő szakemberek száma még alacsony a hazai piacon, ezért a Chameleon kétszintű képzést alakított ki, L1 (kábelezés és szerelés) és L2 (programozás, integráció), valamint megkezdték az eLearning tananyag összeállítást is.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.