Elektronikai cikket és utazást is vásárolnak már részletre bankkártyával

2021. 10. 18., 15:15

Az Erste Bank hitelkártyával vagy folyószámla-hitelkerettel rendelkező ügyfelei elsősorban olyan nagy értékű termékeket és szolgáltatásokat vásárolnak részletre bankkártyájukkal, amelyeknél az áruhitel eddig is megszokott volt, ugyanakkor már az olyan mindennapi esetekben is igénybe veszik a Mastercard Részletfizetést, mint amilyen egy havi nagybevásárlás, vagy egy nagyobb összegű tankolás a benzinkúton. Az ügyfelek a boltokban a POS terminálon, és a webáruházakban online is választhatják a fizetendő összeg fix részletekben történő kiegyenlítését.

Az Erste Bank tapasztalatai szerint a kártyabirtokosok elsősorban az elektronikai- és számítástechnikai termékek vásárlásánál használják a Mastercard Részletfizetést, amely a banknál Azonnali Könnyített Törlesztés néven érhető el.

Az elektronikai szakboltok esetében a tranzakciók átlagos értéke meghaladja a 226 ezer forintot. Az első öt helyen találjuk még a barkácsáruházakat (196 ezer forint), a lakberendezéssel és az otthon szépítésével kapcsolatos, valamint az utazáshoz kötődő költéseket (175-175 ezer forint), illetve a ruházati és divatcikkek vásárlását (107 ezer forint).

Emellett az ügyfelek mind gyakrabban használják a részletfizetést egyéb, nagy összegű költéseknél is, például egy jelentős összegű, havi bevásárláskor, egészségügyi vizsgálatok és kezelések esetében, valamint a benzinkúton.

Az Erste ügyfelei 2020. október óta fizethetnek részletre hitelkártyájukkal, novemberben pedig, a világon először a betéti kártyáknál is elérhetővé vált a Mastercard Részletfizetés. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a részletfizetést leginkább az 50-200 ezer forint közötti összegsávban választják az ügyfelek, és jellemzően olyan esetekben, amikor a vásárláshoz kapcsolódó egyéb kölcsönre nincs lehetőség, vagy az túl sok ügyintézéssel járna. Az átlagos tranzakciós összeg 81 ezer forint, ezen belül a hitelkártyák esetében csaknem 86 ezer forint, míg a betéti kártyáknál 59 ezer forint. A legnagyobb összegű Mastercard Részletfizetés 1 millió 90 ezer forint volt, és egy hitelkártyához kapcsolódott.

„Az Erste Bank Azonnali Könnyített Törlesztésnek nevezett szolgáltatásával ügyfeleink már a vásárlás pillanatában dönthetnek arról, hogy részletekben vagy egészben szeretnék visszafizetni vásárlásukat. Ezzel együtt olyan hétköznapi helyzetekre nyújthat megoldást, mint egy új háztartási gép vásárlása vagy akár egy nagyobb fogászati beavatkozás” – hangsúlyozta Annus Norbert, az Erste Bank Kártya és Fogyasztási Hitelek Igazgatóság vezetője.

„Óriási a piaci verseny a pénzügyi digitalizáció minden területén, és fontos, hogy ebben a bankok is versenyképesek maradjanak. A Mastercard Részletfizetés szolgáltatása éppen ebben segíti a partnereket, hiszen végre búcsút inthetünk a hosszas banki ügyintézésnek, várakozásnak és a papírhegyeknek, e helyett néhány gombnyomással már meg is vehetjük az áhított terméket. Sok esetben ráadásul olyan üzletekben és szolgáltatások esetén élhetünk ezzel, ahol korábban nem volt elérhető klasszikus áruhitel” – mondta Pagonyi Adrienn a Mastercard részletfizetési megoldásokért felelős vezetője.

Az Azonnali Könnyített Törlesztés a Mastercard hitelkártyával rendelkező Erste-ügyfelek számára érhető el, míg a Mastercard és Maestro betéti kártyáknál a szolgáltatást azok igényelhetik, akiknek van folyószámla-hitelkeretük, hiszen a részletfizetést ez utóbbi terhére tudják igénybe venni.

Az ügyfelek a szolgáltatás aktiválását kérhetik bankfiókban, az internetbanki szolgáltatáson keresztül és a TeleBank segítségével is. Ezt követően a 20 ezer forint feletti vásárlásoknál a kártyás tranzakció elindítását követően megjelenik a kérdés, részletekben vagy egyben szeretnének fizetni? Ez a beállítás később bármikor módosítható bankfiókban, vagy TeleBankon keresztül.

Az ügyfél kérheti, hogy a szolgáltatás elérhető legyen minden kártyabirtokos számára az adott számla esetében, vagy csak az ő számára, illetve azt is, hogy a rendszer egyáltalán ne ajánljon fel ilyen részletfizetési lehetőséget. A vásárlás közben igényelt Azonnali Könnyített Törlesztés mind az internetbanki szolgáltatáson, mind a bankszámlakivonaton nyomon követhető. Amennyiben az ügyfél meggondolná magát, akkor lehetősége van részben vagy egy összegben előtörleszteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-10 08:13:00
A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS