A babaváró hitelt elsősorban lakáscélra fordítják

2022. 12. 31., 12:12

Meghosszabbították a gyermekvállalást ösztönző babaváró határidejét, így 2024 végéig kérhető ez a kedvezményes konstrukció. A hosszabbítás a lakáspiacra is hatással lehet, a K&H-nál ugyanis a babaváró támogatások túlnyomó részét lakáscélra fordították az érintettek. Az elmúlt 3,5 évben a pénzintézet több mint 225 milliárd forint értékben folyósított babaváró kölcsönt, ebből 60 milliárdot 2022-ben vettek fel, így a K&H piaci részesedése a 2021-es 11,8 százalékról 13,5 százalékra emelkedett.

Újabb két évet kapott a babaváró támogatás: egy friss jogszabály szerint 2024 végéig lehet igényelni a gyermekvállalást ösztönző, az állami támogatás miatt kedvezményes hitelkonstrukciót. A babaváró maximális összege 10 millió forint és a teljes futamidő alatt kamatmentes, ha 5 éven belül születik legalább egy gyermek a családban.

Ezen kívül a gyermek születését követően kérhető a hitel törlesztésének 3 évig tartó szüneteltetése is. Az állam a második gyermek megszületésekor az aktuális tőketartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek érkezését követően pedig a teljes adósságot átvállalja.

„A jelenlegi, korábbinál bizonytalanabb gazdasági helyzetben és a magas kamatkörnyezet miatt felértékelődhet a babaváró támogatás szerepe a rendkívül kedvező kamatszintje miatt. A kölcsön szabad felhasználású, de a K&H-nál elsősorban lakáscélra fordították a babaváró összegét az érintettek a 2019 júliusi indulás óta” – mondta Árva András, a pénzintézet lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

Az elmúlt 3,5 évben a K&H-nál az új babaváró hitelek volumene elérte a 225 milliárd forintot, míg a K&H piaci részesedése a 2021-es 11,8 százalékról 13,5 százalékra emelkedett annak köszönhetően, hogy 2022-ben 60 milliárd forintnyi babaváró hitelt folyósított a bank.

A szakember azt is elmondta, hogy bár a babaváró támogatás összege önmagában kevés egy lakás megvásárlásához, de önrészként is felhasználható az összeg, így a gyermeket vállaló házaspárok – megfelelő hitelképesség esetén – babaváró hitellel plusz államilag támogatott csok-os és esetleg még piaci lakáshitellel együtt vásárolhatnak lakóingatlant.

(Árva András is válaszolt az Üzletem 12 kérdésére. A sorozat 168. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-14 18:50:00
A július 15-től augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz palackozókat és szikvíz előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS