Nem mindenhol ízlett annyira a balatoni lángos a Nébih felügyelőinek

2019. 08. 07., 11:00

Ismét egy nyári slágerterméket, a lángost, valamint lángosozókat vizsgáltak a szakemberek a Nébih Szupermenta tesztsorozat legújabb állomásán. A hivatal felügyelői összesen 12 vendéglátóhelyet ellenőriztek. Több mint 140 mintán mintegy 500 laboratóriumi mérést végeztek.

A Szupermenta programban 12 olyan balatoni vendéglátóhelyet ellenőriztek a Nébih felügyelői, ahol lángos is szerepelt a kínálatban. A júniusi, négynapos ellenőrzéssorozat részeként az élelmiszerbiztonsági szabályok betartását, többek között a rendet, a tisztaságot, a személyi higiéniát, az alapanyagok nyomon követhetőségét vizsgálták.

A 12 vendéglátóhelyből 8 esetben csak kisebb hiányosságok fordultak elő, amiket a vállalkozások még az ellenőrzés ideje alatt javítottak. 2 helyszínen már komolyabb problémák adódtak, így ezeknél figyelmeztetésben részesülnek az üzemeltetők. További 2 egység bírságra is számíthat a nem megfelelő személyi és helyszíni higiéniai hiányosságok, valamint lejárt élelmiszerek tárolása miatt.

A hibákat utóbbi 4 esetben is azonnal, illetve rövid határidőn belül javították az együttműködő vállalkozók. Az ellenőrzések során összesen mintegy 300 ezer forint értékű bírságot szab ki a Nébih.

A helyszíni szemlék alkalmával a hatóság szakemberei mintát vettek a késztermékekből, a használt, forró sütőzsiradékból, valamint különböző felületekről is.

A hatósági helyszíni szemlék mellett a Nébih szakemberei a natúr lángosok érzékszervi bírálatát is elvégezték a hivatal mobil érzékszervi vizsgálóállomásán. Ennek során egy lángos kapott kiválóan megfelelt minősítést. 4 termék átlag feletti, 6 átlagos, míg 1 lángos átlag alatti eredményt ért el.

A kedveltségi vizsgálat alkalmával laikus lángoskedvelők értékelték a lángosozók vásárlóként megítélhető felszereltségét, választékát, higiéniát, a kiszolgálást és az összbenyomást. Emellett természetesen pontozták a kiszolgált sajtos-tejfölös lángosok külső megjelenését, színét, illatát, ízét és állagát is.

A balatoni lángosozók Szupermenta rangsora végül a kedveltségi teszt, az érzékszervi minősítés és a hatósági ellenőrzés eredményeinek összesítésével alakult ki. Összesítésben első helyen a révfülöpi RÉV Büfé végzett. Második lett a zamárdi Sarok Büfé, míg harmadikként a Balatonszárszón található Róza Mama Büféje zárt.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS