Nem elég alaposak a faimportőrök

2022. 02. 01., 20:33

A Nébih által vizsgálat alá vont importőrök több mint fele a DDS-rendszert sem dolgozta ki, további jelentős részük pedig hibásan teljesítette ezt a kötelezettségét. A hatóság 15 esetben e hiányosságok pótlására kötelezte az érintetteket, a 6 legsúlyosabb szabálysértőt pedig eltiltotta a kereskedelmi tevékenység gyakorlásától. 2021-ben a kiszabott bírság meghaladta az 5 millió forintot.

2021-ben fokozottan ellenőrizte a Nébih a hazai faanyagkereskedelmi láncba harmadik országokból bekerülő fatermékekkel kapcsolatos jogsértéseket. A korábbi évek ellenőrzési tapasztalatait alapul véve, bővült az ellenőrzött termékek és a származási országok köre is. Utóbbiak korrupciós indexe alapján az Ukrajnából, Oroszországból és Fehéroroszországból származó szállítmányok kerültek górcső alá. A fatermékeket tekintve pedig, a tűzifán kívül, további 6 vámtarifaszám-csoport importőreit is ellenőrzés alá vonták a szakemberek.

Az importáló kereskedők kötelessége annak biztosítása, hogy az Európai Unió piacán ne kerülhessen forgalomba illegális kitermelésből származó fa és fatermék, ennek érdekében ún. „Kellő gondosság elvén alapuló rendszert” (az angol Due Diligence System rövidítéseként DDS-t) kell létrehozniuk és működtetniük. Az importőrök e rendszerbe foglaltan határozzák meg, hogy az általuk importált fatermékek esetében milyen módon, milyen dokumentumok alapján vizsgálják és biztosítják a legális eredet igazolását.

Noha e rendszer kialakításához és működtetéséhez számos hatósági útmutató áll rendelkezésre, az ellenőrzöttek több mint felének egyáltalán nem volt DDS-e. Mások ugyan kidolgozták a rendszert, de az tárgyi tévedéseket tartalmazott, illetve nem igazodott a valós kereskedelmi tevékenységükhöz. Sőt, arra is volt példa, hogy az importőr nem alkalmazta a gyakorlatban a saját DDS-ében foglalt előírásokat. Mindez különösen meglepő annak fényében, hogy az EUTR hatóság több héttel az ellenőrzés előtt minden érintett vállalkozást értesített a várható szemléről.

A Nébih ellenőrei több importőrnél találkoztak tanácsadó által elkészített DDS-el, azonban a tapasztalatok szerint egyrészt a DDS-ben leírtak nem az adott piaci szereplő kereskedelmi tevékenységére vonatkoztak, másrészt az importőr nem alkalmazta a gyakorlatban a saját DDS-ében foglalt előírásokat. Sok esetben azt gondolták, hogy a harmadik fél általi tanúsítás (FSC, PEFC stb.) igazolja a fatermék legális eredetét, nem kell DDS-t alkalmazni, azonban ez az álláspont nem helytálló. A tanúsítás megléte ugyan lehet egy eleme a kockázatértékelésnek, azonban a DDS további követelményeket is kell, hogy tartalmazzon. Továbbra is súlyos hiányosság, hogy az importőrök nem vezetnek megfelelő nyilvántartást a beszerzett és értékesített fatermékekről, vagy azokban az egyes fatermék szállítmányok egyedileg nem azonosíthatóak.

Valamelyest javítja az összképet, hogy néhány jó példa is előfordult az ellenőrzés során. Ez bizonyítja, hogy amennyiben az importőr teljeskörűen áttekintette saját tevékenységét és az általa beszerzett fatermékekre kialakított egy logikus eredetigazolási rendszert, megismerte az importált fatermékeihez kapcsolódó árukísérő dokumentumokat, azok tartalmát, akkor minden esetben képes volt megfogalmazni azokat a módszereket, amelyekkel a faanyag eredetéről meg tudott bizonyosodni.

A Nébih felhívja a faanyagkereskedelmi lánc szereplőinek figyelmét, hogy a tavalyi ellenőrzések túlnyomórészt negatív tapasztalatai alapján a szakemberek a jövőben fokozottan vizsgálják a DDS meglétét, de mindenekelőtt annak tartalmi megfelelőségét és gyakorlati alkalmazását. (Nébih)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-01-29 18:16:14
Köszönet illeti a fajtaklubok tagjait, a galambtartókat és a tenyésztőket, hogy óvják a csodát, megőrzik a génállományt, a biológiai sokféleséget és továbbadják az utókornak az állatok szeretetét, a galambász hagyományokat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
2023-01-29 12:16:15
Európa egyik vezető divatkereső platformjának friss felmérése szerint tavaly bár a magas infláció, a geopolitikai kihívások, az energiaválság és a makrogazdasági eredmények romlása jelentős hatással volt a fogyasztói magatartásra, mégis a forgalom élénkülése volt a jellemző tendencia az ágazatban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 11. 29., 23:30
epizód: 2022 / 12   |   hossz: 24:09
Étvágygerjesztő sikertörténetet tálalunk fel a vendéglátóiparból. Az encsi Anyukám mondta titkát elsősorban nem az olaszos hangulatban, hanem a hazai alapanyagokban, a család- és vendégszeretetben kereshetjük. Dudás Szabolcs, az étterem egyik vezetője arról is beszél, hogy miként lett a főzés szeretetéből, átgondolt stratégiával, üzleti vállalkozás. A sztori 1995-ben egy olaszországi pizzakóstolós utazással kezdődött, és ma már a kiváló helyeknek járó Bib Gourmand-díjnál tart.
A bérrendezés akkor észszerű, ha a vállalkozások megmaradnak és meg tudják tartani a munkahelyeket is – mondja Perlusz László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a vállalkozások „jövőállóságát” nagyszabású állami programokkal lehetne biztosítani.
2022. 10. 11., 06:36
epizód: 2022 / 10   |   hossz: 21:36
A válság mélyülésével egyre nagyobb szükség lehet a KAVOSZ Zrt. által kínált Széchenyi Hitel MAX-ra, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, de még a kezdők előtt is nyitott opció – hangsúlyozta Krisán László. A KAVOSZ vezérigazgatójával tovább elemeztük a válságból kivezető európai, illetve magyarországi utakat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS