Megtorpedózta a GVH a dunai hajóskartellt

Megtorpedózta a GVH a dunai hajóskartellt
2023. 03. 16., 15:13

Négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését. Minden résztvevő beismerte a jogsértést, ezt figyelembe véve a GVH enyhítette a kiszabott bírságot.

A budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére a fővárosi közlekedési cég 2020 nyarán írt ki nyílt közbeszerzést, az eljárás során azonban észrevette, hogy egyes ajánlattevők nyilatkozatai szinte szóról szóra megegyeznek egymással. A BKV jelezte a gyanús esetet a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely rajtaütött a vállalkozásokon 2021 júliusában.

A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy négy cég – a Dunai Személyszállító Kft. és a Hajózni Jó Kft., illetve a Rubin Group Kft. és a Duna-Weser Kft. – (ketten-ketten azonos vállalkozáscsoportban) jogsértő együttműködést folytattak annak érdekében, hogy közülük kerüljön ki a tender nyertese. A vállalkozások az ajánlattétel előtt megosztották egymással árszintjeiket, a pályázati anyagaikat pedig ugyanazon személy – az egyik vállalkozás ügyvezetője – állította össze. Az összehangolt, versenykorlátozó magatartás a közbeszerzési eljárás során is fennmaradt köztük – tárta fel a GVH eljárása.

A közbeszerzési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozások a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számítanak, melyek bizonyos esetben akár büntetőjogi következményekkel is járhatnak. A nemzeti versenyhatóság ezért kiemelten kezeli a közbeszerzési kartellek felszámolását.

A GVH vizsgálata során a vállalkozások mindegyike ún. engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként beszolgáltatta a kartell bizonyítékait a versenyhatóság felé. Ennek – valamint a cégek egy részének a jövőbeli, hasonló jogsértések elkerülésére vállalt, ún. megfelelési törekvéseinek – köszönhetően a GVH Versenytanácsa mintegy harmadával csökkentette a kartell érintett résztvevőinek bírságát. A hatóság egyúttal tekintettel volt a kis- és középvállalatnak minősülő vállalkozások korlátozottabb pénzügyi teljesítőképességére is. A GVH Versenytanácsa mindezek figyelembevételével összesen 6,5 millió forintos bírságot szabott ki a Rubin Group Kft.-re és a Duna-Weser Kft.-re. A másik két, 1 fős céget – a Dunai Személyszállító Kft-t, illetve a Hajózni Jó Kft-t – közvetlenül a közbeszerzési tender kiírása előtt alapították ugyanazon a napon, beismerten a támogató ajánlatok beadására. Mindkét cég főtevékenysége belvízi személyszállítás, árbevétele nem volt, a cégjegyzésre ugyanaz a személy jogosult. (GVH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 09:25
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-12 14:15:48
Első ránézésre ellentmondásos a kép. A partnerek egyre fegyelmezettebben fizetnek, mégis nehezebb hónapokra készülhetünk a finanszírozás terén. A VOSZ Barométer friss adatai pontosan ezt a kettősséget mutatják meg: a fizetési morál javult, de a kkv hitelköltségek jelentősen megemelkedtek. A kérdés már csak az, hogy mit kezdjünk ezzel?

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS