GVH: teljesítette vállalásait az IBUSZ

2023. 11. 17., 16:10

Gyakorlatilag minden vállalását teljesítette az IBUSZ – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata. Ezt azt jelenti, hogy elérte a célját a GVH korábbi eljárása, amelyben az IBUSZ megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatát vizsgálta. Az ügy kapcsán a nemzeti versenyhatóság arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy az évvégi utazások foglalásai során fokozottan figyeljenek arra, hogy a feltüntetett ár valóban magában foglalja-e a teljes csomagot.

A Gazdasági Versenyhivatal eredeti eljárása 2019-ben azért indult, mert az IBUSZ Utazási Irodák Kft. honlapján közölt, közösségi médiás és kirakati hirdetései – egyébként a piacra jellemző módon – a repülőgépes utazási csomagok teljes ára helyett, kizárólag a részvételi díjat tették közzé és nem tüntették fel az utazás során hozzáadódó díjtételeket. Az eredeti eljárás 2021 tavaszán zárult azzal, hogy a GVH Versenytanácsa elfogadta a vállalkozás előremutató kötelezettségvállalását.

Az IBUSZ az eljárás során önként felszámolta a kérdéses gyakorlatát, csatlakozva a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), teljes árat alkalmazó kezdeményezéséhez. A cég emellett „Tokkal vonóval” szlogennel kampányt is kezdett, melynek keretében fogyasztói informáló videókat tett közzé és edukációs tréningeket is tartott.

A GVH a kötelezettségvállalások teljesítését minden esetben, következetesen vizsgálja. A most lezárult utóvizsgálat során a Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az eredeti eljárása eredményes volt, az IBUSZ minden vállalását teljesítette, ugyanakkor az informáló videók közzététele, és az edukációs tréningek szervezése a vállaltakhoz képest késve történt meg.

Tekintettel arra, hogy az IBUSZ nem minősül kis- és középvállalkozásnak, így a nemzeti versenyhatóság az irányadó szabályok szerint mulasztás esetén mindig szab ki bírságot. Mérlegelve a mulasztás csekély jelentősét, illetve és azt, hogy a vállalások célja teljesült, a GVH Versenytanácsa jelképes összegű, 300 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre.

Az ügy kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal ismételten arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a megtévesztések elkerülése érdekében az utazási csomagok díját egy összegben kell kommunikálni, nem pedig részletekben csepegtetve. (GVH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 12., 17:10
A 2024-es turisztikai rekord az idén már 11 hónap alatt teljesült, a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma idén december 2-án elérte a 18 226 413-at, megdöntve ezzel a tavalyi egész éves vendégszámot, ami szintén rekord volt – tájékoztatott a Visit Hungary.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS