A fogyasztók védelme érdekében május végétől több ponton szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása. A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan segíti a piacok szereplőit a változásokra való felkészülésben.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozásának uniós szintű változásai következtében 2022. május 28-tól hazánkban is új rendelkezések lépnek életbe az árfeltüntetés és akciótartás, illetve a fogyasztói értékelések és vélemények megjelenítésének terén. A nemzeti versenyhatóság már év elején felhívta a vállalkozások figyelmét, hogy időben alkalmazkodjanak az új jogszabályi követelményekhez – egyúttal ajánlásokkal támogatta az érintett piaci szereplőket.
Április 21-én a versenyhivatal szakemberei egy kötetlen, nyilvános workshop keretében segítették az érdeklődőket a módosuló szabályozásra való felkészülésben. A résztvevők szakmai előadások, illetve egy e-kereskedelmi szereplőkkel folytatott kerekasztal-beszélgetés során ismerhették meg az új rendelkezések számukra releváns kérdéseit.
„A nemzeti versenyhatóság számára a fogyasztóvédelem egyet jelent a magyar emberek védelmével. Mindenki számoljon azzal, hogy kiemelten figyelünk a betegekre, az idősekre, a gyermekekre és a családokra. Ők az úgynevezett sérülékenyebb fogyasztói csoport” – indokolta a hatóság aktivitását a verseny-kultúra fejlesztés területén Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.
A szabályok május végi hatályba lépése előtt a versenyhatóság közösségi kampánnyal is segíteni fogja a piacok megfelelő felkészülését, illetve a fogyasztói tudatosság erősítését a változással érintett területeken. (GVH Sajtóiroda)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.