A GVH érvényesíti a Media Markt akciós árait

2023. 09. 27., 09:20

Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négy televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. – tárta fel a GVH. A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint 1000 érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet.

A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást a Media Markt áruházakat és honlapot működtető Media Markt Magyarország Kft.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég szabálytalanul tüntette fel a honlapján egyes elektronikai eszközök akciós árait – olvasható a GVH közleményében.

A versenyfelügyeleti eljárás feltárta, hogy négy televíziókészülék esetében az eredetiként megjelölt árakat az áruházlánc korábban nem alkalmazta huzamosabb ideig, így nem minősültek az adott termékek jellemző árainak. Az ezekhez képest feltüntetett, valójában valótlan megtakarítás ígérete ezért megtévesztette a fogyasztókat.

A Media Markt az eljárás során mindenben együttműködő volt, elismerte a jogsértést, a jogorvoslati jogáról lemondott, továbbá kompenzációs vállalást nyújtott be, amit a GVH kötelezően előírt számára. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – tekintettel a kiemelt együttműködésre és az önként vállalt kompenzációra – több mint 35 százalékkal csökkentette a kiszabott bírságot, ami így 23,9 millió forint lett.

A jogsértésben érintett televíziókészülékek, a jogsértés időszaka és a kompenzáció mértéke:
– Philips 55 PUS 7805/12 4K Ultra HD Saphi Smart LED Ambilight 139 cm; 2020. szeptember 3. – 2022. május 8. – 15 000 forint
– Philips 65 Oled 705/12 4K Ultra HD Android Smart Oled Ambilight 164 cm; 2021. június 16. – 2022. március 7. – 50 000 forint
– LG 75UP81003Lr Smart LED 191 cm-es 4K Ultra HD, Hdr, webOs, ThinQ Al; 2021. augusztus 12. – 2022. május 1. – 35 000 forint
– Samsung Ue70Au8002Kxxh Crystal UHD 4K Smart LED; 2021. szeptember 14. – 2022. május 1. – 25 000 forint

A felajánlott kompenzáció keretében a Media Markt azt vállalta, hogy 15 ezer és 50 ezer forint közötti értékű ajándékkártyát ad annak a több mint 1000 vásárlónak, akik a jogsértés időszakában megvásárolták a négy televíziókészülék valamelyikét. Fontos, hogy az ajándékkártyák beváltási küszöb nélkül, teljes egészében levásárolhatók a következő 2 évben. Az áruházlánc 2023. december 31-ig várja azoknak a vásárlóknak a jelentkezését, akik valamelyik Media Markt áruházban vásárolták meg az érintett televíziókat, az online vásárlókat pedig e-mailben értesíti a kompenzációról.

A megtévesztő árfeltüntetések, illetve a későbbi akciós hirdetést szolgáló, pár napos „felárazások” felszámolására új, uniós szintű szabályozás lépett életbe 2022. május végétől. Ezen szabályok alapján – amelyek az Media Markt félrevezető akciói idején még nem voltak érvényben – a kereskedőnek árcsökkentés feltüntetésekor eredeti árként (főszabály szerint) a megelőző legalább 30 napos időszak legalacsonyabb árát kell megjelölnie.

Az új szabályok alkalmazásának elősegítésére a GVH oktatóvideóval támogatja a kereskedőket a jogszerű árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatban azért, hogy a fogyasztók könnyebben mérlegelhessék az ígért kedvezményeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS