Az EU ismét meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciók hatályát

2019. 09. 12., 15:00

Az Európai Unió újabb fél évvel, 2020. március 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat – közölte csütörtökön az Európai Unió Tanácsa.

A korlátozó intézkedések jelenleg 170 emberre és 44 szervezetre vonatkoznak, és a vagyoni eszközök befagyasztása mellett utazási korlátozásokat foglalnak magukban.

Az uniós külügyi tanács – ahol ez szükséges volt – írásbeli eljárása keretében frissítette a vonatkozó adatokat, valamint az érintettek jegyzékbe vételét alátámasztó indokolást.

Az Európai Unió 2014 márciusa óta több lépésben vezetett be korlátozó intézkedéseket Oroszországgal szemben.

Az ukrajnai válságra reagálva az EU más intézkedéseket is bevezetett. Például az orosz gazdaság bizonyos ágazatait célzó gazdasági szankciókat rendelt el, amelyek jelen állás szerint 2020. január 31-ig vannak érvényben. A Krím-félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán elrendelt, kizárólag e két területre vonatkozó büntetőintézkedések jelen állás szerint 2020. június 23-ig vannak érvényben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 15., 16:20
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A tesztüzem– a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – január második felében indul.
2026-01-15 11:05:00
2025 végére jelentősen javultak a hazai kkv-szektor várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedévében végzett kutatásából, amely 400 hazai kis- és középvállalkozás válaszai alapján mutatja be a szegmens gazdasági várakozásait. A bizalmi index értéke az előző két negyedévhez képest 10 ponttal emelkedett, így jelenleg mínusz 4 ponton áll.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS