Itt találod az összes cikket a „BillKiller” témában!
A magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel mobilhasználatát, minden ötödik megkérdezett pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor túl magas a telefonszámla, illetve az egyenlege vagy az adatkerete kimerült – derült ki a mobilcsomagok transzparens összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
A rendkívül dinamikus startup világban megalapozottan tervezni 1 évre lehet – mondta az Üzletemnek Sallai Ákos, a BillKiller társalapítója.
Hagyni kell mindenkit próbálkozni és akár hibázni is. Ettől érezzük igazán magunkénak a feladatot, és mindent megteszünk azért, hogy bizonyítsunk – mondta az Üzletemnek Halmai Attila, a BillKiller társalapítója.
Majdnem minden ötödik magyar elégedetlen a jelenlegi mobiltarifa-csomagjával, a váltás mégsem magától értetődő, derült ki egy friss reprezentatív kutatásból.
Bárhol kóstoltam, két napon keresztül előbb-utóbb felemlegették. Túl sokan ahhoz, hogy szó nélkül hagyjuk.
A sikeres megbeszélések nyomán a kivitelezés új lendületet kap – mondta Szijjártó Péter, miután a Roszatom képviselőivel tárgyalt.