Utazós évnek indult 2020, ez lett belőle

2020. 08. 18., 13:00

Jókora lendülettel nyitották az idei évet az utasbiztosítások: januárban 15, februárban 48 százalékkal több biztosítást kötöttek a tavalyi évhez képest, majd jött a járvány és a kijárási tilalom, amely derékba törte az utazási kedvet – közölte a K&H Biztosító. A külföldre látogatók tudatosságának élénkülése miatt az utasbiztosítási piac növekedő pályán volt, például a múlt év első negyedében éves szinten 7 százalékkal 3,2 milliárd forintra nőtt a díjbevétel, amely az idei év első három hónapjában 3 milliárd forint alá került a járványhatás miatt.

Teljesen átírta a biztosítási, ezen belül az utasbiztosítási piac eredeti menetrendjét a koronavírus-járvány. Az első negyedévben a hivatalos KSH-adatok szerint a magyarok 4,5 millió alkalommal utaztak külföldre, 19 százalékkal ritkábban, mint egy évvel korábban és átlagosan közel fél nappal kevesebbet, azaz 2,5 napot töltöttek az adott országban. A legtöbb magyar utazó Ausztriába, Németországba, Szlovákiába vagy Romániába látogatott el januártól márciusig. 

Befagyott növekedés

A K&H Biztosítónál idén januárban több, mint 4200 utasbiztosítást kötöttek az érintettek, ami 15 százalékkal haladta meg a tavaly januári, 3700-as szerződésszámot. Februárban fokozták a lendületet az utazni vágyó ügyfelek, akik több, mint 4800 utazás alkalmával kötöttek biztosítást, azaz 48 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Majd márciusban a járványhatás miatt 65 százalékkal, 1300 alá esett az utasbiztosítások száma, áprilisban és májusban pedig összesen már csak pár tucat utasbiztosítást kötöttek. A társaságnál az idén átlagosan 2,1 főre kötötték az utasbiztosításokat.

Tudatosabb utasok

„A koronavírus-járvány miatt sokan letettek a külföldi utazásról, ez jól látszik az utasbiztosítási adatokon, azonban a korábbi évek trendje azt mutatja, ha utazunk, azt sokkal tudatosabban és körültekintőbben tesszük, így bár a járvány technikailag megakasztotta a piacot, a felfelé ívelés vélhetően folytatódni fog, amint enyhülnek az utazási korlátozások” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: „Ezt támasztja alá, hogy a magyarországi utasbiztosítási piacon a szerződések száma és a díjbevétel is növekedett az elmúlt években.

Ezt igazolják a hivatalos jegybanki adatok is, amelyből kiderül, hogy a teljes magyarországi utasbiztosítási piac bővülést mutatott. Ha a koronavírus járvány elterjedését megelőző időszak adatait hasonlítjuk össze, 2016 és 2019 első negyedéveit, akkor kimutatható, hogy az utasbiztosításokból származó díjbevétel 67 százalékkal nőtt, a szerződésállomány pedig ezzel párhuzamosan 35 százalékkal.

Ez azt jelzi, hogy a K&H ügyfeleihez hasonlóan a külföldre utazó magyarok számára fontossá vált, hogy biztonságban érezzék magukat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS