Tizenöt napon belül döntenek a nyaralóházak biztosításáról

2019. 09. 19., 08:45

A nyár végével a nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése megnöveli mind a betörések, mind a meghibásodások által okozott károk kockázatát, ezért a nyaraló-biztosításokat jóval a téliesítés előtt célszerű megkötni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

A biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére.

A kiürülő nyaralóterületeken nem csupán a betörések esélye nő meg, hanem az olyan károké is, amelyekről a tulajdonos nem szerez időben tudomást, ez pedig jelentősen megnövelheti a károk összegét.

A közleményben Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja példaként említette, hogy egy csőtörés során az akár hetekig tartó eláztatás mellett az elfolyt víz díja is komoly tétel lehet. A vihar által megbontott tető miatt elázó lakásban szintén további jelentős járulékos károk keletkezhetnek, de egy hosszabb időszakra beköltöző betörő is jócskán megnövelheti a helyreállítás költségeit.

A nyaralókhoz kötődő nagyobb kockázat magasabb biztosítási díjakkal jár, a nem állandóan lakott ingatlanok védelméért a biztosítók többsége 30 és 100 százalék közötti pótdíjat számít fel.

Egy siófoki 100 négyzetméteres ingatlan esetében 22 ezer forinttól indul a lakásbiztosítások éves díja. Ha ugyanezt az épületet nyaralóként használják, hasonló biztosítást 33 ezer forinttól lehet kötni.

Egy ingatlan általában akkor tekinthető lakottnak a biztosítási feltételek szerint, ha abban legalább 180 napot életvitelszerűen ott tartózkodik valaki. Hiába jelentkezik be egy családtag állandó lakosnak, hogy így alacsonyabb díjon kössenek szerződést, ha a kárfelmérés során a biztosító bizonyítani tudja, hogy az adott lakóházat valójában nyaralóként használják, akár a teljes kárösszeget visszatarthatja.

A biztosítók rendszerint részletesen meghatározzák a nyílászárók minimális védelmi szintjét. A közönséges lakatot általában nem tekintik elégnek, csak a Mabisz által minősített biztonsági lakatot és lakatpántot fogadják el. Nyaralóknál általában kizárják a kiemelt értékek (így műtárgyak, ékszerek) fedezetét, és külterületen fekvő ingatlanok esetében korlátozhatják az általános ingóságok biztosítását is.

Magyarországon a lakásbiztosításoknak mintegy 10 százalékát kötik nem állandóan lakott ingatlanra. A nyaralók egy része eleve nem biztosítható, például ártéren található épületekre a biztosítók nem vállalnak fedezetet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS