Stratégiai együttműködés a biztosítási piacon

2022. 09. 27., 09:17

A teljes hazai biztosítási piac díjbevétele 2022 első felében elérte a 785 milliárd forintot, ami közel 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az alkuszok és többes ügynökök által közvetített biztosítási díjak nagysága 236 milliárd forint volt az első félévben. A pozitív képet árnyalja ugyanakkor, hogy az időszak során jelentősen megugrott a kárkifizetések mértéke is – hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett XVIII. Biztosításszakmai Konferencián.

Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és Sebestyén László, a FBAMSZ elnöke közösen jelentette be, hogy a hatékony és folyamatos szakmai konzultáció további előmozdítása érdekében a két szervezet rövidesen stratégiai együttműködési megállapodást ír alá egymással.

Molnár Szebasztián Ferenc, az MNB osztályvezetője közölte, hogy az egyes biztosításfajták többsége már ismét a Covid-időszak előtti szinten teljesít. Különösen kiemelkedő a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások növekedése, amely az egy évvel ezelőtti szint 236 százalékát érte el.

Folytatódik a közvetítői piac konszolidációja: a biztosításközvetítő cégek száma a 2020-as 410-ről, 398-re csökkent, ezen belül az alkuszcégek száma 369-ről 358-ra apadt. A szektorban dolgozó természetes személyek száma 13 362-ről 12 385-re, több mint 7 százalékkal csökkent. Az okok között az adminisztratív terhek és újabb jogszabályi megkötések mellett a szakma „előregedése” is szerepet játszik.

A szakember egy meglepő jelenségre is felhívta a figyelmet: a pandémia második évében szinte minden termékkörben csökkent az elektronikusan közvetített nem-életbiztosítási termékek aránya, a lakásbiztosítás esetében például 17,8-ról 11,7 százalékra. Az elektronikus értékesítés aránya az utasbiztosítás esetében a legmagasabb (75 százalék), miközben a kgfb-nél 36 százalék, a cascónál pedig mindössze 8,3 százalék ez a hányad.

Kovács Zsolt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa arról beszélt a konferencián, hogy viharos időszak előtt áll a biztosítási szektor is, amelynek egyszerre kell megfelelnie a nehezedő helyzetben megoldásokat kereső ügyfelek elvárásainak, és az állam extra pénzügyi elvárásainak (szektoradó). A biztosításközvetítők helyzetét tovább nehezíti, hogy a biztosítók megszorításai a jutalékszint csökkenésében is testet ölthetnek. A miniszteri biztos a nehéz gazdasági környezetben is az utánpótlás hiányát nevezte meg az alkuszi szakma legnagyobb problémájának. Az elmúlt négy év során közel 400 alkuszcégből 68 olvadt össze, ez a piaci szereplők 17 százaléka. A biztosítási szektor stratégiai fontossággal bír a kormányzat számára, amelyben szintén a többségi hazai tulajdon megteremtése a cél.

Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) közölte: az elmúlt harminc évben a biztosítási piac közel 23-szorosára nőtt, a háztartások pénzügyi számláinak összege pedig 52-szer nagyobb jelenleg, mint három évtizede volt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ebből az egyre szélesedő tortából a biztosítási szektor továbbra is a növekedési lehetőségei alatt részesedik.

A MABISZ-elnök kitért a klímaváltozás hatásainak erősödésére az elmúlt évtizedek során. Példaként említette, hogy az idei mezőgazdasági kárkifizetések mértéke – jelentős részben a rendkívül súlyos aszálynak is köszönhetően – közelíteni fogja a 40 milliárd forintot, ami a díjbevételekhez mérten 150 százalékos kárhányadot jelent.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 12., 09:15
Jelentősen megugrott idén az egyszerűsített foglalkoztatás közterhe, így félő, hogy sokan ismét a bejelentés nélküli foglalkoztatás felé fordulnak. Azok a munkáltatók ugyanakkor, amelyek legálisan is kedvezőbb költségek mellett rugalmasan foglalkoztatható idény- vagy alkalmi munkásokat keresnek, a Trenkwalder prognózisa szerint az eddiginél jóval szélesebb körben fordulhatnak a diákok felé.
2025. 02. 11., 14:20
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és benne a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege. Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni.
2025-02-11 22:20:00
Elindult a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség „KFI ökoszisztéma fejlesztése” elnevezésű ötmilliárd forintos projektje, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz keretein belül, a magyar állam támogatásával és az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
2025-02-11 12:45:00
Olyan jogviták esetén, amelyeknek nemzetközi eleme van, felmerülhet a kérdés, hogy melyik állam bírósága jogosult eljárni és döntést hozni. Ilyenkor a joghatóságra vonatkozó szabályok alapján kell eldönteni, hogy melyik állam bíróságaihoz tartozik az ügy. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS