Május 15-ig lehet pályázni a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra

2020. 04. 16., 16:45

Május 15-ig pályázhatnak a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra a gazdálkodók, ezt követően június 9-ig a benyújtott kérelmek támogatási összege munkanaponként 1 százalékkal csökken – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége csütörtökön.

Már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30 százalék helyett idén már a 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó éghajlati jelenségek esetén is segít a díjtámogatott biztosítás, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65 százaléka helyett annak 70 százalékára nőtt.

A támogatás forrásösszege 2018-tól 5 milliárd forint. Amennyiben az igények meghaladják a rendelkezésre álló keretet, a támogatási összeget arányosan csökkentik.

Az egységes kárenyhítő alapból csak azok a termelők jogosultak a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek.

Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak. A biztosítás hiányában nem kifizethető összeg 2018-ban közel 3 milliárd forintra rúgott az államkincstár és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatai alapján. (MTI)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025. 07. 14., 18:25
Már akadt vállalkozás, amely élt a július elején megnyílt lehetőséggel és sikeresen lekerült az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról, így mentesülve a listával járó súlyos szankciók alól.
2025-07-14 18:40:00
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
2025-07-13 21:30:00
Az EPR alá tartozó gyártóknak, illetve első belföldi forgalomba hozóknak 2025. július 20-ig kell teljesíteniük az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren keresztül – hívja fel a figyelmet a MOHU.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS