Lakásonként 75 ezer forintos kárt hagyott maga után a földrengés

2021. 01. 20., 15:00

Több mint 350 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz január elején a pár nappal korábbi földrengések miatt. A károk eddigi becsült összege 27 millió forint, azaz lakásonként átlagosan 75 ezer forint kár keletkezett. A földrengést követően bejelentett lakáskárok túlnyomó része online érkezett, a társaság júniusban bevezetett azonnali kárkifizetési megoldásának köszönhetően pedig a károsultaknak nem kell várakoznia a kártérítés összegének beérkezésére, így azonnal elkezdődhet a helyreállítás.

Súlyos pusztítást végzett és halálos áldozatokat is követelt a Horvátországot a múlt év utolsó napjaiban megrázó földrengéssorozat, amely Magyarországon is érezhető volt, jelentős károkat okozva.

A K&H Biztosító január 15-éig összesen 361 káresetről kapott bejelentést, melyek közül a legtöbb Somogy megyéből érkezett, de Baranya és Zala is erőteljesen érintett. Az előzetes adatok szerint a károk összege eléri a 27 millió forintot, azaz lakásonként átlagosan 75 ezer forintos kárt okozott a természeti katasztrófa – derül ki a társaság összesítéséből. A legtöbben a belső vakolatok kisebb, nagyobb sérüléseiről, repedéseiről számoltak be. 

Most már ötös

„Egyelőre előzetes adatokról van szó, még érkezhetnek a K&H Biztosítóhoz kárbejelentések, így a földrengés okozta károk összesítését csak ezek beérkezése és elbírálása után lehet elkészíteni” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

A földrengéskárok nem túl gyakoriak Magyarországon, de érdemes tudni a földmozgás okozta károkra vonatkozó feltételeket. 2015 ősze óta érvényben lévő szabály szerint a káresemény helyén az Európai Makroszeizmikus Skála (EMS) 5. fokozatát elérő földrengésből adódó károkért áll helyt a biztosító. A korábbi szerződések esetében a határ a 6. fokozat volt, az azt meghaladó földmozgásokhoz köthető károkat térítette meg a biztosító.

Online kárbejelentés, azonnali kárkifizetés

Az érintett lakások kárbejelentéseinek túlnyomó része a társaság egyre bővülő szolgáltatásokat nyújtó ügyfélportálján, az úgynevezett okos kárbejelentő alkalmazásonkeresztül érkezett. A gyors, online kárbejelentés mellett az azonnali kárkifizetés is hozzájárul a gyors rendezéshez, hiszen a kártérítés megállapított összegének elfogadása pillanatában az meg is érkezik az ügyfél számlájára.

„A károsultak egyből megkezdhetik a kár helyreállítását, mivel a szükséges összeg azonnal rendelkezésükre áll majd, ami óriási segítséget jelent, hiszen senki sem szeretné sokáig nézni a földrengés okozta repedéseket, lehullott vakolatot”tette hozzá a szakember.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 10:10:13
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS