Hogyan vigyázunk a lakásra a nyaralás alatt?

2021. 06. 30., 14:00

Tízből négyen a nyaralás alatt a lakásban lévő értékeiknek ideiglenesen más helyet keresnek – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Távfelügyelettel rendelkező riasztóval a megkérdezettek 17 százaléka rendelkezik, az otthoni lámpák automatikus kapcsolgatásának lehetőségével 15 százalékuk él. Viszonylag alacsony, 11 százalékos azoknak az aránya, akiknek az otthonában már keletkezett kár nyaralás során.

Bár a pandémia több szempontból is felülírta az ide nyári terveket, azonban rövidebb, hosszabb, főként belföldi kikapcsolódásra a lakosság nagy részének lesz lehetősége. A nyaralás során biztonságban kell tudni a lakóingatlant, ezt az érintettek különbözőképpen teszik meg – áll a K&H „biztos jövő” felmérésében, amely azt vizsgálta, hogy a 30–59 éves korosztály tagjai hogyan készítik fel otthonaikat a távollétre.

Postaláda-ürítés, viráglocsolás, odaköltöztetés

A kutatás szerint a legtöbben a postaládát menedzselik: a megkérdezettek 72 százaléka mondta azt, hogy a nyaralás ideje alatt az ismerősük rendszeresen üríti a postaládát. 71 százalékuk pedig odaadja a lakáskulcsot egy családtagnak vagy barátnak, ezzel egyúttal lefedve az ingatlan felügyeletét is a távollét alatt. „Sok alternatív megoldás létezik a biztosításokon túl is az otthonunk őrzésére, azonban fontos látni, hogy teljes védelmet és a károk megtérítését ezektől a megoldásoktól nem várhatjuk. Ne feledjük, hogy az az összeg, amit egy évben biztosításra költünk – legyen az utasbiztosítás vagy lakásbiztosítás – talán egy fő néhány napi szállásának árával vetekszik, azonban az a tudat, hogyha valami még sincs rendben, a kárunkat megtéríti a biztosító, óriási nyugalmat kölcsönöz a pihenés alatt. A lakásbiztosítás természetesen nem csak a betörések esetén nyújt fedezetet, hanem sok más mellett olyan, a káresetek zömét adó, váratlan helyzetekben is, mint a minden nyáron előforduló heves viharok, jégesők” – tette hozzá Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

A válaszadók 41 százaléka biztosabbra megy, az otthoni értékeknek ideiglenesen másik helyet keres. Mindössze 17 százalékuk mondta azt, hogy ismerőst költöztet az otthonába, amíg a nyaralás tart. Sima – távfelügyelet nélküli – riasztóval a megkérdezettek 25 százaléka védi a lakóingatlanát, ez inkább a budapestiekre és a magasabb végzettségűekre jellemző. A távfelügyelettel ellátott riasztót pedig a válaszadók 17 százaléka említette. Lehetőség van arra is, hogy a nyaralás során az otthoni lámpákat egy automata kapcsolgassa, ezzel jelezve, hogy nem üres a lakás. Ezt a megoldást 15 százalék alkalmazza. Szerencsére a túlnyomó többség, mintegy 89 százalék, az eddigi nyaralások során nem tapasztalt káreseményt. Tehát a válaszadók alig több mint 10 százaléka szenvedett kárt, esetükben is jellemzően a vihar okozott problémát.

A K&H összefoglalójából kiderül az is, hogy a társaság lakásbiztosítási károkhoz köthető kifizetések összege idén május végén 16 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, az átlagosan kifizetett kárösszeg pedig 70 000 forint körül mozgott.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS