Gyorsan az autósok kedvence lett a „digitális kék-sárga”

2019. 05. 15., 17:46

Már közel 180 ezren töltötték le márciusig a balesetek bejelentésére való mobilos alkalmazást. A papíralapú, „kék-sárgaként” ismert baleseti bejelentő digitális verziója egyszerűbben használható és pontosabb elődjénél.

A digitális „kék-sárgán” keresztül három hónap alatt 1827 balesetről tettek bejelentést, a K&H-hoz pedig 318 bejelentés érkezett. A biztosító az év első három hónapjában egy-egy autós káresetre átlagosan már közel 350 ezer forintot fizetett, ez éves szinten 10 százalékot is meghaladó emelkedésnek felel meg.

Balesetnél a korábbinál sokkal egyszerűbben intézhetik az autósok az adminisztrációt január óta az új, e-kárbejelentő, más néven digitális „kék-sárga” mobilos applikációval, amely hamar népszerűvé vált az autósok körében.

Közel 200 ezer letöltés, kedvező osztályzat

A K&H Biztosító közölte: az applikációt január óta közel 180 ezren töltötték le, az androidos telefonokkal rendelkező sofőröktől pedig átlagosan 4,27 osztályzatot kapott az alkalmazás, ami kedvezőnek számít. A bevezetéstől március végéig összesen 1827, a K&H-hoz pedig 318 balesetről tettek bejelentést az alkalmazáson keresztül, ami napi átlagban közel 3 esetet jelent. A társaság szerint az applikáció várhatóan egyre népszerűbbé válik, mivel egyszerűbben és pontosabban lehet adminisztrálni vele egy-egy baleset adatait. Ráadásul március végétől már webes felületen is elérhető az elektronikus kárbejelentő, ez pedig még könnyebben elérhetővé teszi ezt a megoldást.

Az online ügyintézés egyébként is népszerű az ügyfeleknél: a K&H Biztosítónál a lakásbiztosítási károknak a 70 százalékát, a gépjárműkárok 50 százalékát a biztosító online felületén jelentik be az ügyfelek. A mobil applikáció fejlesztését a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) koordinálta, de valamennyi biztosítótársasággal részt vett az alkalmazás elindításában. Az alkalmazás akár előre le lehet tölteni a telefonra, de az esetleges balesetet után is pillanatok alatt telepíthető. Az alkalmazás többek között azért jelent egyszerűbb adminisztrációt a papíralapú baleseti bejelentőhöz képest, mert a biztosítótársaságok az általuk kibocsátott zöld kártyát QR-kóddal látják el, így gyorsan és egyszerűen beolvashatóvá válnak a balesetben érintett sofőrök és járművek adatai. A papíralapú megoldásnál problémát jelentett, hogy a baleset miatt érhetően feszült sofőrök egy része nehezen olvashatóan, pontatlanul töltötték ki a bejelentőt.

A digitális „kék-sárga” használatával viszont az előre megadott felsorolásokból csak ki kell választani az adott baleset jellemzőit. Többek között felhasználóbarát grafikus megoldások segítik a baleseti helyzet lerajzolását, ahol a jelzőtáblák és a balesetben szereplő járművek képe kiválasztható, nem kell megrajzolni, mint a papíros verzión. A személyes adatok QR-kóddal történő beolvasása szintén minimalizálja a hibázási lehetőséget. Fontos szerepet van annak is, hogy az applikáció a telefon GPS-kapcsolatán keresztül pontosan rögzíti a helyszínt és a biztosítótársaság azonnal értesítést kap az balesetről.

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese szerint remélhetőleg ritkán lesz szükség az alkalmazásra, de érdemes lesz az autósoknak használniuk. A jövőben megtöbbszöröződhet az alkalmazást letöltő autósok száma, hiszen a magyar biztosító társaságok több mint 5,3 millió kötelező biztosítással és 918 ezer casco biztosítással rendelkeznek.

A K&H Biztosító egy-egy autós káresetre az idén átlagosan közel 350 ezer forintot fizetett ki, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az emelkedés az autópiaci növekedés miatt emelkedő forgalommal, a balesetek számának és a szervizköltségek emelkedésével magyarázható.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS