Egyre indokoltabb a biztosítási védelem a kerékpárokra is

Egyre indokoltabb a biztosítási védelem a kerékpárokra is
2022. 05. 20., 12:31

Évről évre egyre többen használnak kerékpárt, azonban e járművekre továbbra sem egyszerű az igényeknek megfelelő biztosítást találni a hazai kínálatban. Az érintett biztosítók többsége csupán más vagyonbiztosításokhoz kapcsolt kiegészítő biztosításként nyújt védelmet a biciklikre, az egyes termékek kizáró feltételei jelentősen eltérnek. A kategória legértékesebb eszközeire, az elektromos kerékpárokra és rollerekre pedig mindössze két éve köthető egyáltalán biztosítás – derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elemzéséből.

A Magyar Kerékpárosklub tájékoztatása szerint 2020-ban 15 százalékkal, tavaly pedig további 3 százalékkal nőtt a kerékpáros forgalom a fővárosban. A kétkerekűek népszerűségének két évvel ezelőtti megugrása tehát nem csupán a pandémia időszakos következménye volt, a kerékpározó budapestiek a korlátozások teljes feloldását követően is nyeregben maradtak.

Eközben jelentősen növekedett az új kerékpárok átlagára: a középkategóriát képviselő modellek 200-300 ezer forint közötti áron kaphatók, az elektromos rollerek ára 200 ezer forint felett kezdődik, egy-egy jobb e-kerékpár árcéduláján pedig már könnyen hétjegyű összeget találhatunk. A bicikli tehát egyre inkább olyan vagyontárggyá válik, amelyet célszerű lopás vagy károsodás ellen biztosítani.

A közúti balesetek halálos áldozatainak mintegy 8 százaléka kerékpáros, a KSH adatai szerint tavaly a személyi sérüléses balesetek közel 11 százalékát okozták biciklisek. Mind baleset- mind felelősségbiztosítási szempontból indokolt tehát a biztosítási védelem.

A koronavírusjárvány első szakaszában jelent meg az első biztosítás az elektromos kerékpárokra és rollerekre, amelyet kizárólag online lehet megkötni. Az applikációnak nem csupán a megkötéskor, hanem a megfelelő mértékű kártérítés megítélésekor is fontos szerepe van: amennyiben az eltűnés előtt a tulajdonos nem tölti fel a leparkolt járműről készített fényképet, a biztosító 15 helyett 50 százalékos önrésszel téríti csupán a rongálási vagy lopáskárt. Roller esetében pedig csakis zárt helyről történő eltulajdonítás esetén jár a kártérítés. Az alkalmazás kedvező tulajdonsága ugyanakkor a testre szabhatóság: a kívánt fedezeti körnek megfelelően három biztosítási csomag közül lehet választani, és az app lehetőséget ad a vagyonbiztosítás mellé baleset- és felelősségbiztosítási fedezet megszerzésére is.

Hagyományos kerékpárok biztosítása: elsősorban lakásbiztosítások részeként

Noha léteznek a piacon külön kerékpárokra kidolgozott biztosítások is, a biztosítók többségénél más vagyonbiztosításhoz, elsősorban lakásbiztosításhoz kapcsolt kiegészítő biztosítás megkötésével szerezhető biztosítási fedezet erre a járműre.
Bár a kerékpáros kiegészítő biztosítások esetében a kívánt kártérítési szintnek megfelelően többféle csomag válaszható, a kártérítés felső határa a legmagasabb csomag esetében sem feltétlenül éri el a biztosításba bevont jármű értékét. Egyes biztosítóknál ez az összeg nem haladja meg az 50 ezres szintet sem. A térítés felső határát köthetik az alkalmazott kerékpárzár biztonsági fokozatához is. A kapcsolódó baleseti térítések összege is jellemzően jóval az önálló balesetbiztosítási limitek alatt maradnak.

A kártérítésnek általában feltétele a kerékpár megfelelő lezárása, és rendelkezni kell a vételt igazoló számlával vagy garancialevéllel. Emellett gyakori a 10 évnél idősebb járművek kizárása is.

„Számos kapcsolódó feltételben ugyanakkor szolgáltatásonként jelentős eltérések tapasztalhatók – hívja fel a figyelmet Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Például éjszaka szabadban hagyott kerékpárra általában lezárt állapotban sem terjed ki a fedezet, a biztosítók ezt az időszakot is eltérően számíthatják. A kapcsolódó baleset- és felelősségbiztosítási szolgáltatások egyes módozatoknál eleve a csomag részei, másoknál külön kiegészítőként köthetők meg. Az eltérő szempontok megfelelő összehasonlítását, az egyedi igények megfelelő érvényesítését ezért célszerű felkészült biztosításközvetítő szakemberre bízni.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS