A növénytermesztésben várhatóan idén is a jég okozza majd a legtöbb kárt

2020. 02. 21., 14:00

Az egyre gyakrabban előforduló, és egyre szélsőségesebbé váló időjárási jelenségek a tavalyi évben is komoly hatással voltak a mezőgazdasági tevékenységre, idén pedig már az év elején nagy károkat okozott a Ciara viharciklon a mezőgazdasági épületekben, vagyontárgyakban. Az egyik legnagyobb mezőgazdasági biztosító adatai szerint a legjellemzőbb kár 2019-ben a jégeső volt. A tapasztalatok alapján biztosításra idén is nagy szükség lesz, de emlékeztetnek, idén tavasszal ismét lehet pályázni hozzá állami díjtámogatásra.

A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint évről évre egyre gyakoribbak az extrém időjárási körülmények, melyek koncentráltan idéznek elő a korábbi években megszokotthoz képest jóval nagyobb károkat a mezőgazdaságban is. Elmondható, hogy továbbra is a lábon álló növényállományokat érintik leginkább a károk: az összes kárbejelentés háromnegyede, és a kifizetett szolgáltatás közel 80%-a növénybiztosításokhoz kapcsolódik.

Az elmúlt évekre jellemző módon a legnagyobb károkat tavaly is a jégeső okozta. 2019-ben a Groupama Biztosító növénykár kifizetéseinek közel 80 százalékát tették ki a jégveréssel kapcsolatos kifizetések.

A jégeső mellett a gazdáknak egyre többször kell szembesülniük a különösen nagy szélerősséggel érkező viharok, a növekvő villámtevékenység, a szupercellák, villámárvizek romboló hatásával. A bejelentett növénykárok mintegy ötöde kapcsolódott ezekhez az egyre intenzívebbé váló időjárási eseményekhez. Az elmúlt évben hazánkban öt alkalommal is előfordult, hogy 100 mm feletti csapadékösszeggel napi csapadékrekord dőlt meg.

Ciara nem kímélte a mezőgazdasági épületeket sem

Nemcsak a haszonnövényeket veszélyezteti azonban az extrém időjárás, az idei évben már februárban komoly károkat okozott a mezőgazdasági épületekben és a szabadban tárolt vagyontárgyakban a hazánkon is átvonuló Ciara viharciklon. A Groupama Biztosítóhoz az elmúlt heti viharok miatt közel 120 mezőgazdasági vagyonkárbejelentés érkezett, melynek kárértéke meghaladhatja akár a százmillió forintos értéket is. A legtöbb bejelentés a nyugati és az alföldi megyékből érkezett.

A mezőgazdasági károk fele három megyére koncentrálódott

2019-ben olyan időjárási körülményekkel találkozhattunk, melyek eddig nem voltak megszokottak, ilyenek a hirtelen jött viharok, vagy a váratlanul leesett sok csapadék. Különösen három megye volt kitéve a hektikus, kiszámíthatatlan időjárás következményeinek. A Groupama Biztosító szolgáltatásainak jelentős része is ezekhez a területekhez kapcsolódott, a mezőgazdasági kárkifizetések 48%-a a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák kárait enyhítette.

„Egyre gyakrabban fordul elő, hogy igen rövid idő, akár pár óra alatt keletkeznek tetemes károk. A viharok, az esőzések egyre intenzívebbé válása az elmúlt években tapasztalt jelenség. Sajnos semmi nem utal arra, hogy ez a tendencia a jövőben kedvezőbb fordulatot vegyen, ezért továbbra is fontosnak tarjuk, hogy hangsúlyozzuk a biztosítási védelem fontosságát” – hívta fel a figyelmet Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója.

A mezőgazdasági biztosítások kötését továbbra is ösztönzi az állami díjtámogatás, melyre várhatóan idén is április 15. és május 15. között pályázhatnak a gazdálkodók. A díjtámogatott növénybiztosítások népszerűségét jellemzi, hogy 2016 és 2018 között másfélszeresére nőtt az ilyen módon megkötött növénybiztosítások száma. 

A Groupama Biztosító az elmúlt évek tapasztalatai alapján a mezőgazdasági állat, valamint vagyon- és felelősségbiztosításai esetében kibővítette a kockázatba vonható fedezetek körét, biztosításait emellett sokkal inkább személyre szabhatóvá, rugalmasabbá, a szakmai igényeknek jobban megfelelővé tette. Szolgáltatásai megújításával a Groupama Biztosító így a teljes mezőgazdasági vertikum számára a legkorszerűbb növény-, állat-, valamint vagyon- és felelősségbiztosításokat kínálja.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS