80 ezer kgfb szerződést mondhatnak fel az autósok

2018. 11. 29., 08:00

A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig igazoltan be is kell érkezniük a biztosítóhoz. A FBAMSZ arra figyelmeztet, hogy bár december 1-je idén munkanap, számos biztosító ügyfélszolgálata nem, vagy csak módosított nyitva tartásban lesz elérhető. Emellett szombaton már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal fogadnak majd be ilyen megbízásokat.

A szövetség tájékoztatása szerint az az autós, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosító céghez, a jelenlegi kötelező biztosítását viszi tovább a következő egy évre megállapított új díjon. Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

A december 1-jei határidő a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény szerint törölniük kell.

A FBAMSZ közleménye szerint a teljes gépjármű-állomány mintegy 26 százaléka vesz részt az év végi kampányban. A kampány első három hetében az érintett autósok 5-6 százaléka mondta fel korábbi szerződését, ám a szerződésváltások 40 százaléka a tapasztalatok szerint az utolsó hétre várható.

A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja. Egyre általánosabbak a korszerű, elektronikus díjfizetési formák, sárga csekket már csak a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére. (MTI)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 08., 17:40
Az elmúlt időszakban a globális minimumadó kapcsán izgalmas fejlemények játszódtak le. A legfrissebb politikai megegyezések alapján az amerikai vállalatcsoportok kikerülhetnek a globális minimumadó hatálya alól, illetve mentességet kaphatnak a szabályok alkalmazása alól – számolnak be a Deloitte szakértői. Ez a hír kétségtelenül előnyös az amerikai multinacionális cégek számára, ugyanakkor számos kérdést vet fel a még frissnek számító rendszer további működése kapcsán.
2025-07-09 11:40:00
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-08 17:20:00
Továbbra is vegyes a kép a logisztika alágazatai között. A légi áruszállítás teljesítménye dinamikusan bővül, az első negyedévben rekordnak számító, 94,5 ezer tonna árut kezeltek a fővárosi repülőtéren. A nagyságrendekkel nagyobb volumenű közúti és vasúti áruforgalom ugyanakkor tovább csökkent. A közúti áruszállítás ismét évtizedes mélypontra süllyedt, miközben a nemzetközi gazdasági környezet hatásai a vasúti teherszállításra nyomták rá a bélyeget.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS