Az oroszok után a nyugati cégek is kiestek, újraindul a verseny a paksi gigatenderért

2019. 09. 09., 19:31

Érvénytelen lett a Paks 2 biztonságos működését felügyelő, az úgynevezett irányítástechnikáról szóló tender – derül ki abból a dokumentumból, amely az elmúlt napokban jelent meg a beruházást lebonyolító orosz Roszatom honlapján

A Direkt36 múlt héten azt írta, hogy a több mint 100 milliárd forintba kerülő tenderről, hogy az a projekt kezdete óta éles konfliktust okozott a megrendelő magyar fél és a bővítést végző oroszok között. Az utóbbiak ugyanis maguknak szerették volna ezt a munkát. A magyar kormány viszont azért akart nyugati beszállítót, mert velük a jelenleg működő paksi atomerőmű felújítása során is jól tudtak együttműködni. Ráadásul a kormány szerint az idegen informatikai behatolások elleni védelmet is jobban tudná garantálni egy nyugati beszállító.

A Roszatom oldalán most megjelent dokumentum szerint a még versenyben lévő német-francia csoportot és a dél-koreai konzorciumot is kizárták. Ennek oka az volt, hogy a két konzorcium nem nyújtott be olyan referenciáról szóló igazolást, amelyet a pályázatot kiíró és lebonyolító Roszatom elvárt. Korábban már kizárták a harmadik jelentkezőt, a brit Rolls-Royce és orosz tulajdonú Skoda JS konzorciumát is. Mivel egyetlen jelentkező sem maradt versenyben, ezért érvénytelen lett a beszerzés. (Direkt36)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS