Megéri kivárni a lakásvásárlással?

Megéri kivárni a lakásvásárlással?
2024. 08. 15., 11:10

A money.hu friss elemzése szerint a lakásvásárlást fontolgatóknak érdemes most alaposan mérlegelniük lehetőségeiket, hiszen a kereslet erősödése hosszabb távon az árak emelkedéséhez vezethet.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, július 31-én publikált adatai szerint a lakáscélú jelzáloghitelek új szerződéses összege csökkenő tendenciát mutatott júniusban: a májusi 129,5 milliárd forinthoz képest júniusban 127,4 milliárd forint értékben vettek fel a háztartások ilyen típusú hiteleket. Ezzel szemben a nyári hónapokban jelentkező keresletnövekedés már a júliusi statisztikákban is egyértelműen látszik: több mint 260 ezer érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra az ingatlan.com adatai alapján, ami az elmúlt évek egyik legerősebb nyári eredménye.

Balogh László, az ingatlan.com szakértője az élénkülés kapcsán elmondta: „Az ingatlanpiaci kereslet élénkülése egyértelmű jele annak, hogy a piaci szereplők várakozása szerint a jövőben is emelkedni fognak az árak. Ez egyben azt is jelzi, hogy a lakásvásárlóknak érdemes alaposan megfontolniuk, hogy meddig várjanak, mivel 1–2 havi várakozás a jelenlegi környezetben egy átlagos nagyvárosi lakás árát 300–500 ezer forinttal emelheti meg.”

Miért érdemes most lépni?

A jelenlegi gazdasági környezet több tényezője is a lakáspiaci élénkülés irányába mutat. Az infláció normalizálódása és a bérek dinamikus emelkedése javítja a háztartások pénzügyi mozgásterét. Ugyanakkor az MNB óvatos monetáris politikát folytat, ami korlátozza a további kamatcsökkentések lehetőségét. Az év végére várhatóan 6 százalé körül alakul az irányadó kamatszint, ami a lakáshitel kamatok szintjét is meghatározza.

Ezzel párhuzamosan a támogatott hitelek, mint például a Babaváró hitel, továbbra is elérhetők, azonban utóbbi kapcsán a feltételek változása miatt érdemes időben cselekedni. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis 2024. végéig a várandósság igazolásával igényelhetnek Babaváró hitelt azok a házaspárok, ahol a feleség életkora 30 év fölött van, a kedvező hitel 2025. január 1-től már csak a feleség 30. életévének betöltése előtt lesz igényelhető.

A Babaváró hitel összegét sokan lakáshitel önerőként használják, ám ehhez szükséges, hogy a két hitelfelvétel között legalább 90 nap teljen el, különben a Babaváró hitel nem számítható be teljes mértékben önerőnek a lakásvásárlásnál.

Hogyan alakul a piac a közeljövőben?

„A piaci trendek azt mutatják, hogy a lakásárak emelkedése az év második felében is folytatódhat, különösen, ha a kereslet tovább élénkül. Hitelközvetítő partnerünk, a Money Network Kft., adatai is a fokozódó érdeklődést támasztják alá, júniusról júliusra ugyanis 19 százalékos növekedés volt tapasztalható a kiadott hitelajánlatok számában. Ezért azoknak, akik lakásvásárlást terveznek, érdemes most lépniük, hogy kihasználják a jelenlegi árszintet és az elérhető támogatott hiteleket, főként, ha jövőre már kiesnének a jogosultak köréből” – tette hozzá Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS