Kósa Anita: Egy-egy dicsérő szó csodákat tud tenni

Kósa Anita: Egy-egy dicsérő szó csodákat tud tenni
Szerdahelyi Csaba  |  2021. 11. 11., 09:55

Igyekszem minden kisebb-nagyobb eredményt elismerni, csapat vagy akár vállalati szinten kiemelni, köszönetet mondani érte – mondta az Üzletemnek Kósa Anita, az AVON Magyarország PR és digitális csapatának vezetője.

Kósa Anita elárulta, hogy egy TEDx előadás tartása most a topon szerepel a szakmai bakancslistáján. Rengeteg a mondanivalója, amit tovább szeretne adni. Az idei HR Fest alkalmával második alkalommal hirdette ki a Coaching Team az Év Fiatal Vezetője pályázat nyerteseit, ahol több kategóriában díjazták a jelentkezőket. A Női vezető kategóriában a szakmai zsűri neki ítélte oda a díjat. Ha az is érdekli, hogy Anita 4 gyermekes édesanyaként hogyan kapcsolódik ki, a választ megtalálja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 351. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A 2020-as évre vonatkozóan én nyertem el a Coaching Team által meghirdetett Év Fiatal Vezetője pályázat női kategóriájának első helyezését, ami hatalmas mérföldkő volt számomra. Nagy utat jártam be, sokszor tele voltam kétségekkel, félelmekkel, most mégis egy tíz főnél nagyobb csapatot vezetek, miközben otthon 4 lányt nevelek. A karrierem elején el sem tudtam képzelni, hogy ez lehetséges, szóval óriási büszkeség, hogy most kaptam egy ilyen visszaigazolást.

Milyen távra tervez?

– Kifejezetten strukturált és előrelátó embernek gondolom magam, mindig szerettem hosszabb távra is látni előre az utat, a célt. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben ez nagyon nehéz feladat, annyi a bizonytalansági faktor. Így most a tervezési időszak is lerövidült kicsit a fejemben, egy évnél nem gondolok hosszabb távra.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nagyon kimondani sem merem, akkora dolognak tartom, de egy TEDx előadás tartása most toplistás a szakmai bakancslistámon. Annyi mondanivalóm van és annyira szeretnék vele másoknak is segíteni... Nagyon bízom benne, hogy egyszer összejön.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert az AVON-nál csupa olyan vezetővel dolgozhattam együtt, akiktől rengeteget tanultam, akik csak hozzám tettek és soha nem elvettek belőlem. Közöttük számos női vezető volt, akik nagyon inpsirálóak voltak számomra, mert jó példákat láthattam a gondoskodó, törődő vezetésre és megmutatták, hogy ez nem gyengeség, hanem erény. Ha egy embert kellene kiemelnem, ő mégis egy férfi vezető lenne, az AVON Magyarország korábbi ügyvezető igazgatója, Radeczky Zoltán. Nagyon hálás vagyok neki, mert ő akkor adott nekem lehetőséget, amikor én még saját magamban sem hittem. Rengeteget tanultam tőle, fantasztikus ember és vezető, aki finom eszközökkel tologatta egyre kintebb a korlátaimat.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Kifejezetten hiszek az elismerés erejében, azt látom, hogy egy-egy dicsérő szó, egy köszönet csodákat tud tenni. Sokan vezetőként nem szánnak erre időt, energiát; pedig ha azt nézzük, milyen erőket tud mozgósítani, bőven kifizetődik. Éppen ezért igyekszem minden kisebb-nagyobb eredményt elismerni, csapat vagy akár vállalati szinten kiemelni, köszönetet mondani érte. Én magam is próbálok példamutatóan dolgozni, elismerem, ha hibázom, őszinte vagyok és arra is nagyon figyelek, hogy adjak a csapatomnak jövőképet. Azt tapasztalom ugyanis, hogy az egyik legnagyobb motiváció, ha a kollégák pontosan értik merre tartunk, milyen értékek mentén dolgozunk és mik a közös céljaink.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Egy ideje már kacérkodom a gondolattal, hogy szeretnék cukrász képesítést szerezni. Nagy szenvedélyem a sütés és mivel a családban többen eleve speciális étrendet követünk, így szükség is van rá, hogy otthon készüljenek el a finomságok a megfelelő alapanyagok felhasználásával. Azt tapasztalom, hogy ezen a területen még nagy elmaradás van, így nagyon szívesen indítanék egy olyan vállalkozást, ahol házias, finom, de egészséges süteményeket kínálunk.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Amikor csak tehetem, szívesen veszek részt szakmai konferenciákon – akár előadóként, akár a közönség soraiban. Ezek a rendezvények kiváló lehetőséget kínálnak kapcsolatépítésre, és arra is, hogy kicsit kilépjünk a saját mikrokörnyezetünkből és megnézzük, mások mit és hogyan csinálnak. Szintén szeretek leülni beszélgetni kommunikációs vagy kreatív ügynökségek vezetőivel, hiszen széleskörű tapasztalatokkal rendelkeznek számos iparág kapcsán. Ezek a találkozók általában nagyon inspirálóak tudnak lenni.

Mire sajnálja az idejét?

– Lehet, hogy viccesen fog hangozni, de egyértelműen a vásárlásra. Ha csak lehet, elkerülöm az egész procedúrát, vagy úgy, hogy a férjem intézi el, vagy úgy, hogy online adom le a rendelésemet. Bár hozzá kell tennem, néha még az utóbbi is fel tud bosszantani; hajlamos vagyok elveszni a sok lehetőség közt, nem tudok választani, így végül inkább feladom az egészet.

Mivel lehet felbosszantani?

– Az időhúzással. Már csak a családunk jelentette kihívások miatt is rendkívül hatékony embernek tartom magam, vagy legalábbis nagyon törekszem a hatékonyságra. Nincs egyetlen perc vesztegetni való időm sem. Éppen ezért, ha valaki nem tud a tempómban haladni, gondolkodni, megvalósítani, akkor türelmetlenné tudok válni. Ezt a csapatom és a családom is biztosan megerősítené.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Azt gondolom, hogy az én élettörténetem az, hogy honnan hova jutottam, vagy hogy 4 gyerek mellett dolgozom vezetőként, nagyon különleges és sokak számára inspiráló lehet. Éppen ezért egyre inkább foglalkoztat, hogyan tudnék fiatal lányoknak, nőknek segíteni – akár azáltal, hogy megosztom a saját történetemet, a félelmeimet, a kihívásokat, amikkel szembe kellett néznem, akár úgy, hogy egyfajta mentorként segítek nekik.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Kifejezetten spórolós típus vagyok, ritkán vásárolok olyan dolgot, amire igazából nincs szükségem. De ha meg kell neveznem valamit, az biztosan az élmény lenne, arra sajnálom legkevésbé költeni a pénzt. Sokat utazunk a családdal – legyen az akár egy külföldi út vagy épp egy belföldi wellness hétvége. Szeretek új éttermeket kipróbálni, színházba, koncertekre járni.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Ahogy már említettem, nagyon szeretek sütni, úgyhogy, ha tehetem, akkor legalább hétvégente hódolok ennek a szenvedélynek. Szabadidőmben a legnagyobb érték, ha a családommal lehetek, szívesen kirándulunk, illetve gyakran tartunk társasjáték esteket, amikor órákon keresztül csak játszunk.

(Fotók: AVON Magyarország)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.