Égly Csaba: Tehetséges, intelligens, okos emberekkel vagyok körülvéve

Égly Csaba: Tehetséges, intelligens, okos emberekkel vagyok körülvéve
Szerdahelyi Csaba  |  2021. 12. 16., 10:03

Fontos, hogy a közös célokkal párhuzamosan az egyéni álmainkat is meg tudjuk együtt valósítani – mondta az Üzletemnek Égly Csaba, a Seyu Solutions növekedésért felelős vezetője.

Égly Csaba több év nemzetközi és hazai multinál szerzett tapasztalat és külföldi élet után jelenleg a Seyu Solutions sporttech startup növekedésért felelős vezető (Head of Growth) pozícióját tölti be. Csaba vezetői szemléletét a csapatszellem, a rugalmasság és a fejlődésbe vetett hit hatja át, folyamatosan keresi a kihívásokat és motiválja kollégáit – amikor éppen nem sportol, vagy nem restaurál járműveket „Mekk-Elek” módjára. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 367. interjúja!

Mit tart karrierje csúcsának?

– Erre a kérdésre majd jó 30 év múlva térnék vissza legszívesebben. Szorgosan dolgozom azon, hogy a karrierem csúcsa előttem legyen, ne mögöttem. Számomra fontos, hogy folyamatosan új kihívásokkal mérethessem meg magam, ezeken keresztül szakmailag és emberileg is fejlődjek.

Milyen távra tervez?

– Egy korai szakaszban álló sikeres feltörekvő vállalkozásnál gyakran rövid, egy éven belüli célokra fókuszálunk, jelenleg így vagyok ezzel én is. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének fontosak a 3-5 éves távlatú célok, de ezek a mindennapokat kevésbé határozzák meg.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Szeretném a Seyu-t nemzetközi sikerek mentén egy jól megtervezett és megvalósított exit-ig elvinni. Emellett nagyon szeretek emberekkel és szervezetfejlesztéssel foglalkozni, így ebben az irányban is szuper lenne továbbfejlődni.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nem tudok egy személyt megnevezni. Szerencsésnek tartom magam, hogy tehetséges, intelligens és okos emberekkel vagyok körülvéve szakmai és személyes oldalról is. Szerintem mindenkitől lehet tanulni és amennyire tehetem, élek is ezzel a lehetőséggel. Emellett videós tartalmakat, audiobook-okat és podcastokat is hallgatok, amiből folyamatosan inspirációt szerzek.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Nagyon aktuális a kérdés, csapatunkkal éppen a jövő évi célokat határozzuk meg. Számomra fontos, hogy a kollégáimmal személyes célokat is meghatározzunk, hogy a céges célokkal párhuzamosan az álmaikat is meg tudjuk együtt valósítani. Ha megtaláljuk a személyes motivációk és a közösségi célok keresztmetszetét, akkor eredményesek leszünk, amiből mindenki energiát tud meríteni.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Ahogy említettem korábban, a szervezetfejlesztést nagyon érdekesnek találom. Emellett régi álmom autók és motorok restaurációjával foglalkozni. Már volt egy-két kisebb projektem, amit nagyon élveztem, kikapcsol és feltölt az ilyen jellegű munka, de várhatóan maradok a sporttech világában.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Szerencsésnek tartom magam, mert a pandémia ellenére is sok eseményre eljuthattam személyesen is az online konferenciák mellett, ezeknek köszönhetően sikerült üzleti és baráti kapcsolatokat építeni.

Mire sajnálja az idejét?

– Repetitív, automatizálható feladatokra.

Mivel lehet felbosszantani?

– Ha valaki szándékosan rosszindulatból cselekszik. Ennek ellenére az idő előrehaladtával egyre kevésbé lehet felbosszantani.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Családunk történetéből fakadóan gyermekrák alapítványokkal dolgoztam korábban 4-5 éven keresztül. Jelenleg nincs aktív önkéntes projektem, a gyermekrák alapítványok mellett állatmenhelyek és szemétkezeléssel kapcsolatos ügyekkel foglalkoznék szívesen.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az egészségemre. Számomra a megelőzés a kulcs. Sokat sportolok, jellemzően egészségesen táplálkozok, ezekre semmiképpen sem sajnálom a pénzt.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A barátokkal, családdal és a kutyámmal eltöltött minőségi idő, a sportolás és a különböző „Mekk-Elek” projektek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS