Csizmazia Géza: Hiszek a high tech technológiák és a kézművesség együttes erejében

Csizmazia Géza a „kardcsörték” ellenére szeret Tálosi Lászlóval, a Limes másik tulajdonosával dolgozni, mert a kőkemény vitákból is tud tanulni. Géza szeret improvizálni, nem véletlen a gasztronómia iránti érdeklődése, bonbon készítés közben biztos látszódna az építész vénája. Nem mellesleg egy kézműves pékségben örömmel sütne kenyeret. Ha érdekli, hogy mi az a hármasság, ami szerinte nélkülözhetetlen a makettezésben, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 468. interjújában.  

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Röviden: A Limes Model Kft.-nél elért közös eredményeinket, amihez kalandos hosszú út vezetett. Bővebben: eredetileg építészmérnöknek készültem, és úgy terveztem, hogy majd U. Nagy Gábor mintájára a szülőfalum, Rum környékén ténykedek építészként, és a tervezéstől egészen a kivitelezésig egy kézben tartom a saját projektjeimet. A szakmai pályám az induláskor kétarcúra sikeredett, mert a tervezés mellett a makettezés is végig ott volt velem. A diplomám után 2002-ben Zoboki Gáborékhoz kerültem, ahol épp a Müpát terveztük és kellettek a tervezést segítő makettek. Ez a kétlaki élet a 2008-as válság idejére csúcsosodott ki, amire már önállósodtam és ingáztam Rum–Budapest között. Ahogy beütött a krach a makettezésben, úgy a vidéki tervezésben is minden megtorpant, és ez a tervezői oldal végét jelentette számomra. Ekkor már megvolt a Limes és az akkori cégtársammal minden racionalitást nélkülözve valahogy átverekedtük magunkat a válság évein. Miután kezdett beindulni az élet, a makettezésben is megjelentek a megrendelők, ismét fejlődésnek indultunk. Ez 2018-ban azonban olyan pontra jutott, amikor jobbnak láttuk, ha az utunkat külön folytatjuk, így egymagam vittem tovább a céget. Egy év teljesen egyedül elég volt ahhoz, hogy belássam: ez nem az, ahogy a jövőmet képzelem.  Szerencsés vagyok, mert egy korábbi szakmai együttműködés kapcsán Tálosi László – aki gazdasági szakember – látott olyan perspektívát a Limesben, hogy beszállt mellém társnak, és vele teljesen újra gomboltuk a céget. Ennek a gyökeres változásnak köszönhetően ma már nem egy makettező cég vagyunk, hanem sokkal inkább egy innovációs műhely. Ez a közeljövőben egy teljes arculat- és névváltásban is megjelenik majd. A makettezésen túl számos más dologgal is foglalkozunk, a prototípus fejlesztésektől az állatorvosláshoz kapcsolódó 3D-s technológiákig. Mindegyikre nagyon büszke vagyok, de ami a legközelebb áll hozzám, az egy olyan AR applikáció fejlesztése, ami fizikai tárgyakhoz képes további virtuális tartalmakat kapcsolni. Ebben a fizikai makettezés megújításának lehetőségét is látom, és reményeim szerint erről hamarosan sokat lehet majd hallani!

– Milyen távra tervez?

– Mivel a céggel egyre nagyobb és egyre komolyabb pályákon méretjük meg magunkat, így ez együtt jár a hosszú távú kiszámíthatósággal – mind a kollégáink, úgy a partnereink számára. A hosszú távra tervezést Lacitól igyekszem megtanulni, de alkatomból fakadóan nagyon szeretek improvizálni. Ez addig nem is jelentett nagy problémát, amíg szinte csak magamra volt ez hatással. Most már jobban meg kell gondolnom az ilyen helyzeteket, mert az ötleteléseimet már nem én, hanem a kollégáim valósítják meg, és ez nagyon más szituáció.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Hiszek a high tech technológiák és az emberi kézművesség együttes erejében, ebben éljük a hétköznapjainkat. A munkánk tulajdonképp folyamatos prototípus gyártás, hisz jellemzően csak egy-egy példány készül a makettjeinkből. Ezeknek azonban olyan minőségűnek kell lenniük, mint egy kiváló sorozatgyártott terméké! Az egyik szakmai álmom ezzel kapcsolatban az, hogy bejussunk arra a piacra, ahol ezt az adottságot értékelik. Mivel ez egy más kulturális közeg, mint ahol eddig mozogtunk, számomra nagy sikerélmény lesz, amikor ezt a célt elérjük!

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Meggyőződésem, hogy nem lehet kettéválasztani az embert és a szakmát a tanulás és a megtapasztalás szempontjából. Ezért számomra nemcsak a szakmai teljesítmény a fontos, hanem az ember is, aki ezt elérte! Szakmailag jó szívvel gondolok vissza építész mestereimre, de mivel már jó ideje cégvezetőként élem az életem, így ebben a szerepemben tagadhatatlanul cégtársamnak, Tálosi Lászlónak köszönhetem a legtöbbet! Számomra ő egy belső mentor. Sokszor kőkemény vitáink vannak, és nem is értünk mindenben egyet, de a kardcsörték ellenére nagyon szeretek vele dolgozni, mert mindenből tudok tanulni.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– A munka kreatív jellegéből fakadóan nagyon színes a kollégák előélete és habitusa. Ilyen csapatnál hasonlóan kreatív eszközökkel igyekszünk a lojalitásukat, motivációjukat fenntartani és megtartani. Céges szinten igyekszünk olyan lehetőségeket és programokat biztosítani a kollégáknak, amelyek a csapatot is erősítik. Az egyén szintjén, úgy gondolom, talán az a legjobb, amikor az adott feladatkört a saját képére szabhatja az illető. Legyen makettező, projektvezető vagy épp egy üzletágvezető a kolléga, a munka akkor lesz a legjobban elvégezve, ha abban ő maga is kiteljesedhet. Azok a kollégák fejlődnek a legtöbbet és dolgoznak nálunk a legtovább, akik megértik ennek a lényegét és tudnak is élni a lehetőséggel.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A gasztronómiához kapcsolódik az biztos! Nagyon szeretek főzni, mert ott igazán kiélhetem az improvizatív énemet. Lehetne ez így a szakács mesterség is, de ha cukrászat, bonbon készítés felé mennék, ott biztosan a végső megjelenésben látszódna az építész vénám.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Hosszú időn keresztül ez is intuitív módon zajlott, és inkább vittek magukkal az események, sem, mint mi irányítottuk volna. A Lacival eltöltött közös évek ebben is gyökeres változást hoztak, azonban a tudatos kapcsolati háló bővítésében továbbra is nagyon fontos számomra az emberi kapcsolat. Legyen az egy egyetemista vagy egy nagy cég tulajdonosa, mindenki egyformán fontos számomra, és a legjobbat kell, hogy kapja tőlünk. Ez a stratégia beigazolódott az évek során, mert az ilyen jól működő kapcsolatok már maguktól is viszik tovább a jóhírünket. 

– Mire sajnálja az idejét?

– Ez olyan kérdés, ami pont rávilágít arra, amiben nagyon sokat kell fejlődnöm. Hajlamos vagyok mindennel és mindenkivel foglalkozni, ami persze sokszor visszaüt, mert az én időm és energiám is véges.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Jellemzően ez két terület köré csoportosítható. Az első, amikor a saját, már meghaladott gyengeségeimmel találkozom. A másik, amikor a jóindulatommal visszaélnek.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Kézműves pékségben szeretnék kenyeret sütni, ez egy bakancslistás projekt. Egy hagyományos kovászos kenyér megszületésének erős jelentést tulajdonítok, amiben kemény munka, szeretet és alázat van. Ez a hármasság amúgy a makettezésben is nélkülözhetetlen, de társadalmi haszna egészen máshol keresendő. Egy pékségben viszont, úgy gondolom, hogy az önkéntesség teljesen megélhető lenne.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Egyrészt a családomra, ott is elsősorban a közös élményekre. Másrészt a cég egészével kapcsolatos fejlesztésekre, legyen az humán vagy technikai terület.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A természet. Imádok gombászni. Van a Jeli Arborétum mellett egy erdő, ahová rendszeresen kijárunk, ilyenkor teljesen meg tudom élni az erdők szakralitását. Ez fantasztikus érzés, mert egyszerre hat minden érzékszervedre! Hasonlóan kikapcsol, amikor a méheimmel foglalatoskodom, sajnos erre lényegesen kevesebb időm van a kelleténél. A kerti munkát sem feladatként, hanem kikapcsolódásként élem meg, bár falusi gyerekként anno erről egészen más véleményem volt, mint most.

(Fotó: Limes Model)