Több mint 142 ezer mosásra elegendő energiát takarítottak meg az EnergiaKözösségek

2021. 06. 15., 13:00

Lezárult az E.ON EnergiaKözösségek verseny 7 évada a GreenDependent Intézet szervezésében. A fél éven át tartó verseny díjkiosztó rendezvényén a legtöbb energiát megtakarító és a legkreatívabb közösségeket, valamint az önkéntes koordinátoraikat jutalmazták. A program sikerét mutatja, hogy a járványhelyzet ellenére is jelentős energiamegtakarítást értek el a csapatok.

A koronavírus miatt kialakult járványhelyzet az idei versenyt is rendhagyóvá tette, hiszen a résztvevő családok a verseny egészét házaikba, lakásaikba szorulva töltötték. Az otthoni oktatás és munkavégzés, illetve az, hogy a szabadidő eltöltése is nagyrészt a négy fal közé szorult, jelentősen befolyásolta a megtakarítás lehetőségeit. Ugyanakkor alkalmat adott arra, hogy a közösségek tagjai tudatosabban odafigyeljenek mindennapi energiafogyasztásukra, és feszegessék korlátaikat, pl. abban a tekintetben, hogy hány fokra tudják – a komfortérzet megtartásával – csökkenteni a lakás hőmérsékletét télen, vagy mennyi a mindenképpen szükséges mosás hetente.

Összességében az idei résztvevők is kipróbálták a megtakarítási tippeket és kitartóan végrehajtották a versenyfeladatokat. Sokan jelentős megtakarítással zárták a versenyt - miközben nagyrészt virtuálisan épültek a kis közösségek.
Idén az első helyezést az Edu közösség szerezte meg 32,86 százalékos megtakarítással. A csapat tagjai több településről, Egyházasfaluból, Tatabányáról, Agárdról, Bajról és Budapestről kapcsolódtak be a versenybe. Második lett a többségében XVIII. kerületi Bolygóvédők 2.0 közösség, 23,34 százalékos, a harmadik pedig az elsősorban gödi Energöd csapat, 17,01 százalékos megtakarítással. Az érvényes eredményt elérő 12 közösség mind megtakarítással zárta az idei versenyt, átlagban nem kevesebb, mint 10 százalékkal. A 12 közösség által megtakarított energiából összesen 142.439 adag ruhát moshatnánk ki 40 fokon!

A záró rendezvényen a résztvevőket Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója köszöntötte, aki immár 6. alkalommal nyitotta meg a díjkiosztó rendezvényt. Három kulcstényezőt emelt ki, amik alátámasztják az EnergiaKözösségek létjogosultságát: a közösségi tanulás és egymástól tanulás fontosságát; hogy a pici apró változások is hoznak eredményt; illetve a felhatalmazás, a lehetőségek biztosításának szükségességét.

A program védnöke, dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes azt hangsúlyozta, hogy az egyéni cselekvésnek nem csak létjogosultsága, de hatása és ereje is van, ami a klímaváltozás elleni küzdelemben megalapozhatja a szükséges változást.

Az Edu közösség koordinátora a versenyt megelőző felkészülést és a tudatos tervezést hangsúlyozta, egyik fontos felfedezésük pedig az volt, hogy „mennyi sok embertársunk gondolkodik hasonlóan”. A Bolygóvédők 2.0 közösség koordinátora kiemelte többek között a vízgyűjtés és -hasznosítás fontosságát, legfontosabb felfedezésként pedig azt említette a tavalyi első helyezett csapat vezetője, hogy „még mindig mennyit tudtak spórolni”.
A szervezők a verseny lebonyolítása során kiemelten ügyeltek arra, hogy a program „lábnyoma” minél kisebb legyen, minden kapcsolódó képzés, és rendezvény klímabarát és zöld program volt. Kiszámolták a programok karbon-lábnyomát is, amit idén is a résztvevő közösségek közt szétosztott 105 őshonos gyümölcsfa ültetésével ellentételeznek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS