Tervezett dugókkal hangolnak tavasszal az M7-es felújításával

2019. 02. 25., 15:30

Forgalomlassulással járhat az M7-es autópálya március elsejétől folytatódó felújítása, amelynek részeként a 90-es és a 111-es több mint húsz kilométeren újul meg a pálya Letenye felé vezető oldala Siófok térségében – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn.

Több mint nettó 3,4 milliárd forintból újul meg az M7-es autópálya érintett szakasza.

A munkák első üteme a 102-es és 111-es kilométer között 2018 őszén befejeződött, a következő útszakaszokat idén tavasszal és ősszel sávelhúzás és átterelés mellett javítják majd.

Márciustól május 9-éig a 96-os és a 102 kilométer között zajlanak a munkálatok: Siófok felé egy, Budapest felé két sávon haladhat majd a forgalom. A siófok-sóstói csomópontot és a szabadi pihenőhelyet részlegesen lezárják.

A felújítások ütemezésénél figyelembe vették a nyári, turisztikai főszezont, így a felújítás utolsó üteme várhatóan szeptember 2-ától október 27-éig tart majd.

A Letenye felé vezető pályaoldal felújításánál egy környezetbarát eljárást alkalmaznak, az elbontott útalap jó részét újrahasznosítva építik ki az új alaprétegeket - közölték. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-27 20:20:36
A fővárosit is meghaladó volumenű vidéki fejlesztésekkel, ipari ingatlanokkal és prémium irodákkal szerepel a kiállítók élvonalában Magyarország a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, a 25. müncheni EXPO REAL-on október 4-6. között, ahol 75 országból, több mint 2 ezer kiállító és közel 40 ezer döntéshozó jelenik meg.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS