Tavaly is nőtt a szövevényes cégbirodalmak száma

Tavaly is nőtt a szövevényes cégbirodalmak száma
2023. 03. 09., 18:13

2022-ben jóval kevesebb cég jött létre Magyarországon, mint a járvány alatt, azonban az új szereplők aránya megnőtt, a cégbirodalmak pedig tovább növelték részesedésüket.

Tavaly kevesebb mint 30 ezer új társas vállalkozás jött létre Magyarországon, ami jelentős csökkenés az előző évhez képest, de nem kiugróan alacsony érték a járvány előtti időszakhoz viszonyítva. Látványos az új szereplők arányának növekedése, míg 2021-ben csak minden ötödik, addig 2022-ben már minden negyedik vállalkozás – korábbi vállalkozásokhoz nem kapcsolhatóan – ténylegesen új szereplőnek számított.

„Hogy vérfrissítés zajlik vagy egy természetes evolúciónak vagyunk szemtanúi, még nem dönthető el. Az új szereplők arányának növekedésében közrejátszhatott a katás adózók 2022 év közbeni szabályváltozása is, mivel szeptemberben az elmúlt 5 év legmagasabb havi cégalapítás számait látjuk, ami meghaladta a 3600-as cégszámot” – mondja Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az adatok alapján az újonnan induló társas vállalkozások több mint 57 százalékának menedzsmentjében van olyan aláíró vagy tulajdonos, aki először tölt be hasonló szerepkört. Közel 44 százalékukban minden tulajdonos és ügyvezető számít új szereplőnek, és 24 százalékot meghaladóak azok, amelyek sem címkapcsolattal, sem személyi kapcsolattal nem köthető korábbi vállalkozáshoz.

2022-ben a cégalapítási kedv visszaállt az „egészséges mederbe”, és mintha a járvány okozta válsághangulat ebben az évben már nem lett volna érzékelhető. A gazdasági kihívások másik vetülete – a háború és az energiaár emelkedés – növelhette volna a cégalapítási kedvet, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy válságidőszakban általában több a teljesen új vállalkozó, akik jellemzően korábban alkalmazotti szerepkörben dolgoztak. A kényszervállalkozói kör nem jelent meg azonban nagy számban a cégalapításnál, mivel a háború és az energiaárak miatt kialakult gazdasági nehézségek 2022-ben nem járt tömeges elbocsátásokkal.

A kata szabályokban bekövetkezett évközi változás viszont az egyéni vállalkozók egy részét társas vállalkozások alapításába kényszerítette, amelyet leginkább a szeptemberi adatok tükröztek vissza. „Ha a kata változástól eltekintenénk, azt látnánk, hogy a cégalapítási kedv nem mutat válsághangulatot 2022-ben, azok számában nincs kiugró változás, és sokkal inkább a vállalkozói tudatosság tükröződik vissza, mint a spontaneitás” – mondja Alföldi Csaba.

Ha a tendenciától függetlenül nézzük az arányokat, megállapítható, hogy nagy részben a magas hazai cégfluktuációnak tudható be, hogy kevés az új szereplő. Az újonnan induló vállalkozások várható élettartama viszonylag alacsony, gyorsan cserélődnek a piac szereplői, de a cserélődés inkább csak a vállalkozások szintjén jelenik meg, maguk a vállalkozók és ügyvezetők új vállalkozásoknál folytatják munkájukat.

A hazai cégbázis szövevényes térképe tovább növekedett 2022-ben. Az adatok alapján ugyanis egyre több azon vállalkozók száma, amelyek közvetlenül irányítanak sok vállalkozást. Jelenleg több mint 6 ezer vállalkozónak van közvetlen befolyása legalább hat vállalkozás felett, míg közel ezren 10 feletti céges kapcsolattal rendelkeznek. Ezekben a körökben látványosabb a növekedés, 1 év alatt több mint 170 fő lépett be ebbe a szegmensbe.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a számok csak a közvetlen befolyást jelentik, a közvetett befolyásokat is figyelembe véve ennél még nagyobb számokkal találkozhatunk. Azon személyek száma, akik közvetett módon több mint 6 vállalkozást irányítanak mára már 10,5 ezer fő, de a 11 céget közvetetten birtokló személyek száma is 3,5 ezer fő.

Jelenleg a tulajdonosok, ügyvezetők 79 százaléka csak 1 vállalkozásban rendelkezik befolyással, ami azt feltételezi, hogy a cégalapítások többségében a korábbi cégből történő kiszállást jelentik, vagy a cég teljes magára hagyásával járnak együtt. A frissen alapított cégek esetében az alapítók, aláíró magánszemélyek átlag életkora 41,6 év, a friss pályakezdők még váratnak magukra a cégalapítással. A 2000-es évek elején még 40 év alatt volt a cégalapítók átlagéletkora, amely valamelyest eltolódott 2022-re, de nem várható, hogy tovább növekszik, vélhetően sokáig 41–42 év körül fog maradni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS