PwC: minden eddiginél pesszimistábbak a vezérigazgatók

2020. 01. 21., 10:00

A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be.

2019 szeptembere és októbere között 83 országban, 1581 vezérigazgatóval készítettek interjút. A vezérigazgatók 53 százaléka a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít 2020-ban. Ez az arány 2019-ben még 29 százalék, 2018-ban pedig 5 százalék volt, az idei eredmény a legpesszimistább 2012 óta. A vezérigazgatók globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos pesszimizmusa különösen nagy Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és a Közel-Keleten. A gazdasági növekedés ütemének fokozódását előrevetítő vezérigazgatók aránya 42 százalékról 22 százalékra csökkent.

A cégvezetők a saját cégük kilátásait illetően sem bizakodók, mindössze 27 százalékuk nyilatkozta azt, hogy „nagyon bizakodó” a következő 12 hónapra nézve, ami 2009 óta a legalacsonyabb szint, és az előző évi 35 százalékhoz képest is csökkenést mutat.
A nagyobb gazdaságok közül Kínában és Indiában a legbizakodóbbak a vezérigazgatók 45, illetve 40 százalékos arányban. Az Egyesült Államokban a cégvezetők 36 százaléka, Kanadában 27 százaléka, az Egyesült Királyságban 26 százaléka, Németországban 20 százaléka, Franciaországban 18 százaléka, Japánban pedig – ahol a vezérigazgatók a legkevésbé optimisták – a cégvezetők 11 százaléka bízik abban, hogy 2020-ban nőnek a bevételeik.

A PwC megjegyzi: a cégvezetők előrejelzéseinek 2008 óta végzett elemzése alapján nagyon szoros összefüggés van a vezérigazgatók 12 hónapos bevételnövekedésbe vetett bizalma és a világgazdaság által elért tényleges növekedés között. Ha ez továbbra is helytálló, a globális növekedés 2020-ban 2,4 százalékra lassulhat, ami számos becslésnél alacsonyabb, ideértve az IMF által októberben készített 3,4 százalékos növekedési előrejelzést.

A folyamatos kereskedelmi konfliktusok és a politikai feszültségek jelentősen rontják az USA vonzerejét a kínai vezérigazgatók szemében. Míg 2018-ban a kínai cégvezetők 59 százaléka nevezte meg az Egyesült Államokat három legnagyobb növekedési piaca egyikeként, a mostani felmérésben mindössze 11 százalék. Az Egyesült Államok vonzerejének elvesztéséből Ausztrália profitált, amelyre a kínai cégvezetők 45 százaléka tekint három legfontosabb növekedési piacának egyikeként, míg két évvel ezelőtt 9 százalékuk.

A vezérigazgatók szerint szervezetük növekedési kilátásait leginkább a kereskedelmi konfliktusok, a túlszabályozottság, és a bizonytalan gazdasági növekedés fenyegeti. A régióban a túlszabályozottság mellett a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása és a szabályozás bizonytalanságai jelentenek veszélyt a vállalatvezetők szerint.

Az első számú döntéshozókat a kiberfenyegetések, az éghajlatváltozás és a környezeti károk is egyre inkább aggasztják, bár a szélsőséges időjárási események növekvő száma és a témával kapcsolatos vita intenzitása ellenére az egyéb fenyegetések mértéke továbbra is túlszárnyalja a klímaváltozást.

A felmérés szerint világszerte a vezérigazgatók több mint kétharmada véli úgy, hogy a kormányok új jogszabályokat fognak bevezetni az internetes és a közösségimédia-tartalom szabályozása érdekében, és megtörik a technológiai vállalatok dominanciáját. A cégvezetők többsége (51 százaléka) arra is számít, hogy a kormányok egyre inkább kötelezik majd a magánszektort, hogy fizessen a magánszemélyeknek a tőlük gyűjtött adatokért. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022-06-26 10:35:00
Nem vesztik hatályukat 2022. július 1-jével Áfa tv. azon rendelkezései, amelyek jelenleg fordított adózást írnak elő a jogszabályban meghatározott mezőgazdasági és acélipari termékkör értékesítése, valamint az üvegházhatású gáz kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog átruházása esetén – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
2022-06-24 18:57:45
Az önkormányzati adóhatóságok nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel a helyi iparűzési adó bevételeket eredményesen realizálják – állapította meg az Állami Számvevőszék.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerőpiacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszol.
2022. 06. 13., 06:35
epizód: 2022 / 6   |   hossz: 19:01
A kamerás megfigyelés csak „célhoz kötött” lehet, de a célok meghatározásakor is körültekintően kell eljárni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd. A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda irodavezető partnerét a munkavállalók megfigyelésére, a kamerák elhelyezésére vonatkozó szabályokról, az élőképekre vonatkozó speciális előírásokról és a technika fejlődés nyújtotta lehetőségek jogi korlátairól kérdeztük.
2022. 05. 30., 12:00
epizód: 2022 / 5   |   hossz: 21:41
Mi vár a vendéglátóiparra a Covid-járvány végén és az ukrajnai háború közben? Miként lesznek a konkurensekből partnerek? Miért a 3. év a legkritikusabb az ágazatban? Hogyan lehet visszacsábítani a pályaelhagyókat? Hány főnök tud kiszabadulni a napi rutinból a hetenkénti feladatmegbeszélésre a csapattal? Bánhalmi Kata, a több ezer tagot számláló Piqniq Budapest szakmai szervezet társalapítója válaszol a kérdésekre.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS