Palkovics László: 115 új villamos mozdonyt vesz a MÁV-Start

Palkovics László: 115 új villamos mozdonyt vesz a MÁV-Start
2022. 04. 13., 19:48

Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, a keretszerződés aláírásakor.

Palkovics László kiemelte: a 200 kilométer/órás sebességre is alkalmas mozdonyokat az IC szolgáltatás megújítására és az IC+ szolgáltatás bővítésére használják majd fel.

A keretmegállapodás alapján még idén megszülethetnek a szállítási szerződések, a beszerzésben érkező első mozdonyok 2024-ben állhatnak forgalomba.

Az infrastruktúra és a járműállomány folyamatos korszerűsítését a fenntartható gazdasági növekedés és a javuló életminőség alapfeltételeként kezeli a kormány, a környezetkímélő és energiahatékony vasút megbízhatósága, kényelmesebb használata a közösségi közlekedés versenyképességének fontos eleme – hangsúlyozta Palkovics László.

A kormány a következő években mintegy kétezer milliárd forintot szán a vasúti gördülőállomány megújítására.

Emlékeztetett, hogy a hazai utasok már most számos újdonsággal találkozhatnak, ha vonatra szállnak. A 600 ülőhelyes, emeletes motorvonatok négy elővárosi vonalon közlekednek, tavaly az idegenforgalmi főszezonban a Balatonnál is megjelentek, és idén is erre számíthatnak az utazók. December óta már a Tatabányára, Győrbe, Debrecenbe és Nyíregyházára tartók is használhatják a kocsikat.

A gyártó vállalása szerint az év végére szállítják le a teljes, 40 darabos flottát, így hamarosan a budapesti elővárosi forgalomban a még villamosításra váró lajosmizsei vonal kivételével mindenhol korszerű motorvonatok közlekednek majd – mondta a miniszter.

Palkovics László hangsúlyozta: a hazai gazdaság jövője magyar, high-tech és zöld, a MÁV ennek megfelelve maga fejlesztette és gyártja IC+ járműcsaládját. A mintegy 40 milliárd forintból elkészülő első 90 IC+ jármű több mint 50 százalékos hazai beszállítói aránnyal készül, és a jövőben ezt szeretnék növelni.

A gyártás 250 embernek biztosít munkát a vasúttársaságnál, és még többnek közvetve. A magyar kocsi közel harmadával olcsóbb a piacon elérhető, hasonló tulajdonságokkal bíró járműveknél.

Palkovics László felidézte, hogy a közlekedés zöldítését a vasút villamosított hálózatának folyamatos bővítésével is segítik. Példaként említette, hogy tavaly nyárra fejeződött be az észak-balatoni vasútvonal első ütemének villamosítása Balatonfüredig, és előkészületben van a folytatás.

A villamosított vasúti vonalszakaszok összes hossza 2010 óta több mint 500 kilométerrel, mintegy 3200 kilométerre nőtt Magyarországon, és folytatják a munkát.

Palkovics László kitért arra is, hogy már a kivitelezésnél tart a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának kapacitásbővítő korszerűsítése. A miniszter stratégiai jelentőségűnek nevezte a beruházást, mint mondta, az előkészületben lévő V0 teherforgalmi vasútvonallal együtt kiemelt szereplővé teheti Magyarországot a kontinensek közötti vasúti árufuvarozásban.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: több százmilliárd forint értékben vannak folyamatban vasúti pályarekonstrukciók, amelyek már több mint 500 kilométer hosszú szakaszon teszik lehetővé, hogy 160 kilométer/órás sebességgel közlekedjenek a vonatok, de ehhez egyebek mellett megfelelő mozdonyok is szükségesek - mutatott rá. Az új mozdonyok vontatják majd a Szolnokon gyártott IC+ kocsikat is.

Az elnök-vezérigazgató közölte: több mint 400 IC+ kocsi gyártásával teljesen megújul a távolsági vasúti szolgáltatás, gyorsabb, megbízhatóbb és kényelmesebb lesz a hazai vasúti utazás.

Homolya Róbert kiemelte azt is, hogy növelni kell a közösségi közlekedés és a vasút versenyképességét.

Keresztes Péter, a MÁV-Start vezérigazgatója a többi között kitért arra: mivel az új villamos mozdonyok 200 kilométer/órás sebességre is alkalmasak, ezért a nemzetközi közlekedésben is számítanak rájuk. Mint mondta, a mozdonyok kisebb energiafelhasználásukkal hozzájárulnak a közlekedés zöldítéséhez.

Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: ezek a Vectronok 10 országban rendelkeznek majd üzembehelyezési engedéllyel. A mozdony számos funkciója számítógépesen támogatott. A fenntarthatósági szempontok érvényesülnek a gyártás, az üzemeltetés és az újrahasznosítás fázisában is. (MTI)

(Az MTI fotóján Palkovics László.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS