Nem vettek fel egyetemre? Tanulj szakmát!

2021. 07. 23., 14:30

Csütörtök este nyilvánosságra kerültek az egyetemi ponthatárok. A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhettek eredményeikről, és idén ismét megrendezésre került a hivatalos felsőoktatási ponthatárváró rendezvény, a Pont Ott Parti. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örül az eredménynek.

Ha azok közé tartozol, akiknek idén nem jött össze a vágyott egyetemi vagy főiskolai képzés, ne ess kétségbe! A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket és felnőttképzéseket közvetítő portál összegyűjtötte, milyen lehetőségeid vannak a felnőttképzés és a felnőttoktatás területén.

Iskolarendszerű szakképzések

2020. szeptember 1-jétől az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ-t) a Szakmajegyzék váltotta fel. Jelenleg 174 alapszakma közül válogathatnak a Szakmajegyzékben a tanulni vágyók.

Fontos tudni, hogy iskolarendszerben az első két szakma megszerzése továbbra is ingyenes marad. Emellett már és egy szakképző intézményben szervezett szakmai képzés keretében szerzett szakképesítés megszerzését is támogatja az állam.

A nappali tagozatosok jogosultak diákigazolványra, családi pótlékra (annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló betölti a 20. életévét), árvasági ellátásra, egészségbiztosításra. Az esti tagozaton tanulók estis diákigazolványt igényelhetnek.

Felnőttképzések

A szakképzés és felnőttképzés átalakítása során élesebben elvált egymástól az iskolarendszerben és felnőttképzésben tanulható szakmák köre. Azoknak a szakmáknak egy része, melyek korábban az Országos Képzési Jegyzékben szerepeltek, de nem kerültek be az új Szakmajegyzékbe, felnőttképzésben tanulható tovább.

2 új lehetőség áll a tanulni vágyó felnőttek előtt, a részszakképesítések és a szakképesítések.



A 2019-ben megjelent kormányrendelet alapján tanfolyami formában 73 részszakképesítést lehet tanulni. Emellett jelenleg közel 400 jóváhagyott programkövetelménnyel rendelkező szakképesítés található az IKK.hu weboldalán, de az ígéretek szerint folyamatosan bővülni fog a kínálat.

„Fontos újdonság, hogy a három hónapnál hosszabb új típusú szakmai képzések és a részszakképesítések esetében a tanulók igénybe vehetik a képzési hiteleket is, mely nagy könnyebbséget jelenthet a szakmaváltó felnőttek számára” – mondta Szabó Andrea, a képzéskereső oldal szerkesztője.

Kétfajta képzési hitel között választhatnak a tanulók. A Képzési hitel1 szabad felhasználású hitel, amit akár havi 150 ezer forint értékben lehet igényelni. A hitel kamata 1,99 százalék. A kamatmentes Képzési hitel2 kötött felhasználású kölcsön, ami a választott képzés díjának összegét fedezi, legfeljebb félmillió forintig.

Az új típusú képzések mellett még sok felnőttképző biztosít még becsatlakozási lehetőséget a korábbi OKJ képzésekre. Azok számára, akik továbbtanuláson gondolkodnak, érdemes még jelentkezniük felsőfokú vagy emelt szintű OKJ képzésekre, hiszen az adott szakirányon továbbtanulóknak, ha a szakterületen oktató egyetemek és főiskolák úgy döntenek, az OKJ-s végzettség plusz pontot érhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS