Nagyvállalatok és startupok közös munkája ad lendületet a hazai agráriumnak

2021. 01. 06., 11:00

A Bonafarm, az Axiál és a Syngenta is startupok segítségével kereste a megoldást vállalati kihívásaira a NAK TechLab második inkubációs programjában. A 3 hónapos program során a nagyvállalatok és a startupok összesen 15 együttműködést indítottak el, melyek új agrárszolgáltatások megjelenését alapozták meg.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal másodjára indította el a NAK TechLab inkubációs programot. Ez alkalommal is piacvezető agrár nagyvállalatok csatlakoztak a szektort érintő kihívásokkal a programhoz.

„Ez a program is bebizonyította, hogy a szakmai támogatás mellett a hazai agrár startupok formabontó megoldásokkal tudnak előrukkolni az agrárszektort érintő kihívásokra. A nagyvállalati együttműködések elősegítik a technológiák szélesebb körben terjedését, így a fejlesztések az agrárszektor egyéb szereplőihez is eljutnak”  – hangsúlyozza Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Az első inkubációs programban elindult együttműködés folytatásaként, a Bonafarm Csoport a digitális csapdázási fejlesztéssel közel 400 hektár hibridkukoricatáblán teszteli a SMAPP LAB megoldását 2021 tavaszán. Szintén tesztelési célzattal, a köbözés-mérés kiváltására alkalmas lézeres robotot fejlesztett a Datastart Kft., amelynek segítségével költséghatékonyabban, mozgatás nélkül lehet meghatározni a termény mennyiségét.

Az Axiál Kft. két vállalkozással kezdte meg a közös munkát; a Csernozjom fejlesztése a vállalat több ezer ügyfelének nyújt pontos adatokat a talaj vizsgálatát követő tíz percen belül, ezzel elősegítve a helyes tápanyag-gazdálkodást. A cég a működése hatékonyságának javítása érdekében az iparági toborzás hiányosságait pótló HR céggel, az Upsoo-val is közös munkába fogott.

A Syngenta Kft. három, a szántóföldi növénytermesztés hatékonyságát elősegítő startuppal kezdte meg a közös munkát.

Az Aeriu drónos leltározási és raktározási megoldás alkalmazásával a KITE Zrt. nem csak önmaga, de ügyfeleik számára is lerövidíti a hagyományos módszerrel végzett raktározási folyamatokat. A vállalat az Agroclerk ügyviteli folyamatokat segítő platformot is teszteli, mellyel a gazdálkodók jelentős időt spórolhatnak az adminisztrációs munkák terén.

A SIÓ-ECKES Kft. a hazai gyümölcstermelés versenyképességének és a termelők hatékonyságának javítása érdekében két startup összefogásával – Growberry&byome – a jövő félévben az ország különböző pontjain teszteli a cég kihívására kidolgozott megoldást.

Az Auchan Magyarország Kft. a hazai termelőkkel való eredményes együttműködéshez keresett automatizált megoldásokat; szoftveres robotikai fejlesztéssel optimalizálja különböző folyamatait a RobonIQ/StrellCo. segítségével, raktározási folyamatait könnyíti az Aeriu közreműködésével, illetve zöldség-gyümölcs várható betakarítását előre jelző és nyomon követő rendszer fejlesztésén kezdett dolgozni a Monodon Solutions csapatával, mely a gazdálkodók számára is előre jelzi az optimális mennyiség beszállítását.

A 3 hónapos inkubátorprogram technológiai partnereként a Vodafone az IoT-technológiában rejlő lehetőségekkel növeli a hatékonyságot az agrár szektorban, akár a termőterületen, akár a telephelyen alkalmazott szenzoros megoldásokkal.

Az inkubációs program végén hétrészes videósorozat készült. A filmekben – azon túl, hogy bemutatják a három hónap során formálódó együttműködéseket – piacvezető, hazai nagyvállalatok képviselői mondják el, hogyan látják az agrárium innovációs lehetőségeit és a magyar mezőgazdaság digitalizációs trendektől is izgalmas jövőjét.

A sorozat epizódjai:

Bonafarm Csoporthttps://www.youtube.com/watch?v=Z-3us3REtYU&t

Axiál Kft.https://www.youtube.com/watch?v=Gyi1diiKt0k

Syngenta Kft.https://www.youtube.com/watch?v=KfZOkNDs4SM&t

KITE Zrt.https://www.youtube.com/watch?v=WcbiswjMm2c&t

SIÓ-Eckes Kft.https://www.youtube.com/watch?v=zm1cDW7eH3g&t

Auchan Magyarország Kft.https://www.youtube.com/watch?v=fRKshFd8O90&t

Vodafone Magyarországhttps://www.youtube.com/watch?v=pjKArWY0Rnk&t

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025. 07. 09., 11:40
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS